Negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció
Továbbra is 2 százalék alatti, tehát tartósan alacsony az infláció, amelynek köszönhetően a fizetések és a nyugdíjak biztosan őrzik vásárlóerejüket és a vállalkozások számára is segít biztosítani a kiszámítható üzleti környezetet - olvasható a Fidesz-frakció keddi közleményében.
Dátum: 2013-08-13 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194692
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:46.849418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Negyven éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint az idén. A júliusi inflációban már a kéményseprés, a szennyvízszippantás és a palackos gáz árának csökkentése, vagyis a rezsicsökkentés júliusban hatályba lépett egyes elemei is éreztetik hatásukat.