Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ez Magyarország minden polgárának sikere"

Három évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy 2014 tavasza előtt sikerül előtörleszteni a valutalapnak, mert a kormányváltás évében Magyarországot egy lapon emlegették Görögországgal – hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője az Echo TV Napi aktuális című műsorában.


Dátum: 2013-08-13 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:47.610708, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Zsigó Róbert az EchoTV Napi Aktuális című műsorában

['\n\t\t\n\t\tA Fidesz szerint a bukott baloldal alkalmatlansága miatt kellett Magyarországnak felvennie az IMF-hitelt, a visszafizetés azonban már a magyar emberek és az új kormány teljesítményét dicséri.', 'A párt szóvivője, Zsigó Róbert az Echo Tv-ben felhívta rá a figyelmet, hogy nem szabad megfeledkezni arról, hogyan keletkezett a helyzet. Emlékeztetett: 2008-ra Magyarország egy végletekig kivéreztetett és kiszolgáltatott helyzetben lévő ország volt a Gyurcsány–Bajnai-kormánynak köszönhetően, erre a helyzetre pedig jött a világgazdasági válság, amely olyan időszakban érte az országot, hogy gyakorlatilag az akkor baloldali kormány nem tudott máshogy biztosítani az állam működését, minthogy hitelt vesz fel az IMF-től.

\n']

„Ők maguk vallották be, hogy ebből a hitelből fedezték a nyugdíjakat, a közszférában foglalkoztatottak a bérét, ebből fizették a szociális ellátásokat” – tette hozzá Zsigó Róbert. A politikus ismertette: ezt a pénzt úgy vették fel, hogy az akkori kormányoknak nem kellett törleszteniük, mert 2010-ben kezdődött a törlesztés. A Fidesz szóvivője szerint három évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy 2014 tavasza előtt sikerül előtörleszteni a valutalapnak, mert a kormányváltás évében Magyarországot egy lapon emlegették Görögországgal.

Zsigó Róbert rámutatott, hogy Görögország a nemzetközi segítségért cserében folyamatosan a megszorítások politikája kényszerül, tehát azzal, hogy Magyarország visszafizette a hitelt sokkal könnyebb helyzetbe került. „Ez Magyarország minden polgárának sikere” – tette hozzá.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2746, 'source_type': 'media', 'source_id': 11176, 'target_type': 'article', 'target_id': 129798, 'relation_type': 'describes'}