Állami kontroll a tankönyvárak aránytalan drágulása ellen
Úgy látjuk, hogy a szocialisták érdemi mondandó helyett a kisiskolásokat és szüleiket próbálják meg ezúttal hergelni - reagált Hoppál Péter közleményében Kunhalmi Ágnes nyilatkozatára.
Dátum: 2013-08-13 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:47.980218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, az állami tankönyvellátás garantálja, hogy piaci szereplők ne nyerészkedjenek a tankönyvárakon, ahogy azt a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt tették, amikor a tankönyvek árának drágulása felgyorsult. A KELLO bevételeit a tankönyvellátásba forgatja vissza, ezáltal kizárt, hogy a tankönyvellátásból bármely cég - a családok terheit növelve - extraprofitra tegyen szert. \xa0', 'Ma állami kontroll védi tehát a szülőket, sőt 600 ezer rászoruló, nagycsaládban élő, illetve elsős diák számára teljesen ingyenes a tankönyvcsomag. Az állami tankönyvellátás legfontosabb célja, hogy néhány éven belül minden általános iskolás diák ingyenesen jusson hozzá a tankönyvekhez, ez a következő években felmenő rendszerben valósul meg - zárul a közlemény.
']