Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kezdődik a hajózási idény a Balatonon

Húsvét előtt megkezdődik a balatoni személyszállítás; a Balatoni Hajózási Rt. első személyhajója március 30-án délelőtt indul Siófokról, hogy tíz órakor ünnepélyes keretek közt fogadják a balatonfüredi kikötőben - közölte Horváth Gyula vezérigazgató.


Dátum: 2002-03-23 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:05.807405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fonyód és Badacsony között is megindulnak a személyhajók.

A Tihany és Szántód közt közlekedő komp a kedvező időjárásnak köszönhetően február 9. óta szállítja a gépkocsikat és az utasokat.

Horváth Gyula elmondta, a szántódi és a tihanyi rév közti forgalmat lebonyolító komp iránt a tél végi újraindulás óta nagy az igény.

Szántódról reggel hétkor indul az első révhajó, Tihanyból este hatkor tér vissza az utolsó. Április 6-tól az utolsó komp este hétkor fog Szántódra visszaindulni.

A Balatoni Hajózási Rt. 156. idényében a cég 22 személyhajó-kikötőjét 26 személyszállító hajó, négy komp, valamint két harmincegy személyes vitorlás hajó használja.

Az idei balatoni hajózási idény újdonsága, hogy nyáron a balatonaligai kikötőt is bekapcsolják a menetrend szerint közlekedő járatok útvonalába.

Az Aliga és Siófok közötti, a túloldali Almádit érintő új hajójáratot a főidényben, június 29. és augusztus 25. közt vehetik majd igénybe a kirándulók. A Balatonaliga-Balatonalmádi-Siófok vonalon naponta - oda-vissza - egy-egy személyhajó fog közlekedni.

Sétahajók, diszkóhajók a hajóstársaság 19 kikötőjéből indulnak, s több kikötőből indít a cég hosszabb-rövidebb kirándulásokat.

A hajóstársaság működteti a magyar tenger egyetlen vitorláskikötő láncát. A 9 nagy és 11 kisebb balatoni vitorláskikötőben 1700 hely várja a hajókat és csónakokat.

Horváth Gyula vezérigazgató tájékoztatása szerint az idegenforgalmi szezonra megújul a siófoki vitorláskikötő, valamint megkezdődik a keszthelyi vitorláskikötő építése.

A balatoni hajóstársaság évente egymillió embert szállít a személyhajóin, a kompjáratot pedig ennél is többen veszik igénybe: tavaly 1,2 millió utast és 364 ezer járművet szállítottak a cég komphajói Tihany és Szántód között.

Kapcsolódó elemek