Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkahelyvédelmi akció: segítség az 55 év felettieknek is

A Fidesz ahogy vállalta, a leghátrányosabb helyzetben lévő munkavállalókat sem hagyja cserben - áll a Fidesz Sajtóiroda közleményében.


Dátum: 2013-08-14 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:53.380157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tHangsúlyozzák, hogy több mint 730 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette az első félévben a Munkahelyvédelmi Akció. A támogatott munkavállalók fele a nyugdíjhoz közeledő 55 év feletti korosztályból kerül ki.', 'Emlékeztetnek rá, hogy a Munkahelyvédelmi Akciót olyan munkavállalók érdekében indította a kormány, akik életkoruknál vagy élethelyzetüknél fogva különösen veszélyeztetett helyzetben vannak a munkaerőpiacon. Ők a kisgyermekes édesanyák, az 55 év felettiek, a pályakezdő fiatalok, a tartósan munkanélküliek és a szakképzettség nélküliek. Azok a munkaadók, akik ilyen alkalmazottakat foglalkoztatnak, jelentős járulékkedvezményekkel számolhatnak. A járulékkedvezmény jelentős vonzerőnek tűnik, hiszen a programban hónapról hónapra egyre több vállalkozás és munkavállaló vesz részt.', 'Mint írják, az első félévben 732 ezer ember foglalkoztatását segítette a program, közülük 356 ezren 55 év felettiek, 30 százalékuk (220 ezer fő) szakképzettséget nem igénylő munkakörben dolgozik, 16 százalékuk (115 ezer fő) 25 év alatti fiatal, 4 százalékuk (30 ezer fő) kisgyermekes édesanya, 2 százalékuk (11 ezer fő) tartósan álláskereső személy. \xa0Ezeknek a csoportoknak a Gyurcsány-Bajnai-kormány elengedte és hagyta őket kiszolgáltatottan sodródni a munkaerőpiacon.', 'Az idén indított Munkahelyvédelmi Akciónak is része van abban, hogy Magyarország a munkanélküliséggel szembeni küzdelemben jobban teljesített a többi európai országnál és a nehéz európai helyzet ellenére növelni tudta a foglalkoztatottak számát - zárul a közlemény.

']

Kapcsolódó elemek