Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A segélyre épülő szociálpolitika bukott meg végérvényesen

A munka helyett segélyre épülő szociálpolitika bukott meg végérvényesen, ahogy azt a Gyurcsány-Bajnai-kormány kudarca is jelzi: akkor a munkanélküliség megduplázódott, a családok elszegényedtek és eladósodtak - tájékoztat szerdai közleményében a Fidesz Sajtóiroda.


Dátum: 2013-08-14 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:21:58.718685, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ami a közfoglalkoztatást illeti, Gyurcsány Ferenc pártjával ellentétben és a magyar emberek többségével együtt azt gondoljuk, hogy sokkal jobb a tisztább környezet, mint a mocskos - írják. A társadalom pedig joggal fogalmaz meg minimális elvárásokat azokkal a közfoglalkoztatottakkal szemben, akiknek a munkáját ők fizetik. A törvény ezért felhatalmazza az önkormányzatokat arra, hogy ha a településükön a köztisztaságot ilyen szempontból problémának érzik, és szükségesnek látják, akkor szeptembertől rendeletben előírhassák azt, hogy ki lehet zárni a közfoglalkoztatásból azt a személyt, aki a lakókörnyezetét nem tartja rendben. Hangsúlyozzák, a Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal ellentétben, amely a munkanélküliséget megduplázta, és inkább osztott megalázóan alacsony segélyt, mint munkát, a Fidesz-kormány arra törekszik, hogy mindenki, aki tud, az dolgozzon, és segély helyett tisztességes munkát kapjon. A 2011-es szociális konzultáción részt vett emberek 97 százaléka ugyancsak ezt gondolja.

Kapcsolódó elemek