Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújult Székesfehérvár belvárosa

A székesfehérvári Fő utca felújításával befejeződött a megyeszékhelyen a belváros rehabilitációjának folytatása elnevezésű kiemelt projekt, amelynek teljes költségvetése 2,2 milliárd forint volt.


Dátum: 2013-08-14 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:22:01.914404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 Az önkormányzati kommunikációs központ az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a város mintegy 1,8 milliárd forint, vissza nem térítendő támogatást nyert el a beruházások megvalósítására.

A projekt egyik fő eleme a Hiemer-Font-Caraffa épülettömb harmadik ütemének rekonstrukciója volt, a 935 millió forintos fejlesztés 2011. augusztus 17-én fejeződött be. Az épületben éttermet és rendezvénytermet alakítottak ki, és babamúzeumot hoztak létre.

A Fő utca kivitelezési munkái 2013 januárjában kezdődtek meg. A munkák során nyolcezer négyzetméternyi gránitburkolatot raktak le, továbbá több mint 5000 négyzetméteren a már meglévő kockakőburkolat hibáinak kijavítása és fugázása is megtörtént. Az utcát két, burkolatba süllyesztett szökőkút díszíti. Az építés által érintett területen, 1340 méteren egyedi, magyar fejlesztésű dekoratív világítást helyeztek el a burkolatba süllyesztve.

Kapcsolódó elemek