Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A biztonságos közlekedést tanulták a gyerekek Zánkán

Második alkalommal rendezte meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB), a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) a Zánkai Közlekedésbiztonsági Napot a Zánka – Új Nemzedék Központ közreműködésével.


Dátum: 2013-08-15 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:22:07.624122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 8 és 18 év közötti korosztály részvételével megrendezett program elsődleges célja, hogy elősegítse a fiatalok tudatos szerepvállalását annak érdekében, hogy elméleti és gyakorlati ismereteik hozzájáruljanak balesetmentes közlekedésükhöz. A II. Zánkai Közlekedésbiztonsági Napon az NFM, az ORFK-OBB, a KTI és a résztvevő szervezetek szakemberei bemutatták a fiataloknak szóló, a közlekedésbiztonsági neveléssel kapcsolatos törekvéseiket, intézkedéseiket, programjaikat. A zánkai tábor lakói a gyakorlati kerékpáros ügyességi pálya mellett többek között rajzversenyen vehettek részt, bővíthették elméleti közlekedési ismereteiket, KRESZ-tesztet tölthettek ki, játékos KRESZ-vizsgát tehettek és megismerkedhettek az elsősegélynyújtás alapjaival.

Schváb Zoltán, a fejlesztési tárca közlekedésért felelős helyettes államtitkára, az ORFK-OBB társelnöke a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről azt a célt fogalmazták meg, hogy minden egyes gyermeket – az óvodás kortól a középiskola végéig – felkészítsék a biztonságos közlekedésre, hogy lehetőleg senkit ne érjen baleset, főleg ne önhibájából. Hozzátette: a II. Zánkai Közlekedésbiztonsági Nap sikere azt a példaértékű összefogást igazolja, amely a hazai közlekedésbiztonság és baleset-megelőzés területét jellemzi.

Győri Gyula, az NKH elnöke hangsúlyozta: a korábbi évekhez képest közel harminc százalékkal több forrást tudtak biztosítani a közlekedésbiztonság javítására a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramon keresztül, az állami intézmények közös, összehangolt és koordinált fellépései eredményesek voltak. Kitért arra is, hogy a gépjárművezető-képzésben alternatívaként már alkalmazott, korszerű oktatási formát, az e-learning módszert kiterjesztették az iskolai nevelés területére is, így az idei első félévben már több mint 140 ezer gyermek tanult ebben a formában közlekedési ismereteket.

Óberling József az ORFK-OBB elnöke beszédében kifejtette: Magyarországon a gyermekek közlekedésbiztonsági helyzete az elmúlt években kedvezően alakult, sajnálatos tény ugyanakkor, hogy a gyermekek többsége nem önállóan közlekedve, hanem gépkocsi utasaként veszti életét a közutakon. Ez a megelőzési feladatok szükséges és lehetséges irányát is jelzi.

Az Új Széchenyi Terv forrásaiból mintegy 50 milliárd forintot különítettek el a személysérüléses balesetek megelőzését elősegítő infrastruktúrafejlesztésekre, közlekedésbiztonsági beavatkozásokra és további megelőző intézkedésekre.

Kapcsolódó elemek