Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balog: Alapos vizsgálatra van szükség

Alapos vizsgálatra lenne szükség a titkosszolgálatoknak a romagyilkosságokkal kapcsolatos tevékenységéről, hiszen a kormánynak fontos érdeke, hogy kiderüljön, mi történt pontosan, és bízhasson e szervezetekben - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter az M1 Az este című, csütörtöki műsorában.


Dátum: 2013-08-16 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194760
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:22:11.241563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárcavezető kiemelte: a titkosszolgálatokat nem lenne szabad pártcélokra használni, "ahogyan ezt a Gyurcsány-kormányban tették", ugyanis a feladatuk az ország védelme, biztonságának garantálása. Hangsúlyozta: arról egy kormány nem tehet, ha ilyen bűncselekmények történnek, "de arról, hogy hogyan kezeli az ügyet, arról igen". Ezt az ügyet "mi másképp kezeltük, mint ahogyan az előző kormány kezelte" - vélekedett.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány a gyilkosságsorozatban elhunyt áldozatok hozzátartozóinak kártérítést ad, Balog Zoltán emlékeztetett: az Orbán-kormány kártérítést fizetett a 2006. augusztus 20-i tűzijáték alatt történtek miatt is, amikor azért haltak meg emberek, mert nem figyelmeztették őket időben a viharra. A kormány továbbá kártérítésben részesítette a 2006-os rendőri brutalitás áldozatait is - idézte fel.

 A miniszter beszélt arról is, hogy az Amnesty International készített egy jelentést a romagyilkosságokról kimutatva, hogy hol hibázott a rendőrség és a magyar állam, de a választások közeledte miatt nem hozták nyilvánosságra, csak a kormányváltás után. Ahogyan a nemzetközi közvélemény viszonyult a történtekhez, az "szánalmas és képmutató" - fogalmazott.

Balog Zoltán reagált a Berliner Zeitung című német baloldali lap vasárnapi számában megjelentekre is. A lap azt írta: a romagyilkosságok ügyében hozott szigorú ítélet semmit sem változtat az erőszakosan romaellenes magyarországi hangulaton. Balog Zoltán kijelentette: "minimum képmutatás német sajtóorgánumok részéről ilyeneket írogatni", mivel Németországban 2000-2006 között nagyon súlyos bűncselekmények történtek. Akkor tíz bevándorlót öltek meg, és hosszú éveket kellett várni, hogy kiderüljön az ügy - közölte. Hozzátette: ezért "nem nagyon van mit Magyarország szemére vetni".

2000-2006 között tíz, kisebbséghez tartozó - török és görög - ember lett gyilkosság áldozata Németországban. Az eseteket a hatóságok csak 2011-ben ismerték el rasszista terrorsorozatként, amikor a gyilkosságokat elkövető nemzeti nacionalista terrorcsoport lelepleződött. Fokozatosan bebizonyosodott, hogy a nemzetbiztonsági hatóságok több hibát is elkövettek.

Kapcsolódó elemek