Pánik New Yorkban
Hirtelen áramkiadás bénította meg helyi idő szerint csütörtök délutántól több amerikai és kanadai nagyváros életét. A városok között van New York, Detroit, Cleveland, Kanadában Ottawa és Toronto. Több helyütt pánik alakult ki, emberek ezrei özönlöttek az utcákra New York központjában, Manhattanben. Pataki kormányzó kihirdette a rendkívüli állapotot.
Dátum: 2003-08-15 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:14.771086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
New York élete szinte teljesen megbénult, nem közlekedik a metró, a föld alatt rekedt szerelvényekből megkezdődött az emberek evakuálása. Zűrzavar van a repülőtereken, és több kórház szintén áram nélkül maradt. A hatóságok egyelőre teljesen tanácstalanok, a belbiztonsági minisztérium haladéktalan vizsgálatot indított, nem zárva ki a terrorcselekmény lehetőségét sem. A Kaliforniában tartózkodó George Bush elnököt haladéktalanul tájékoztatták a kialakult válsághelyzetről.
Hivatalos források szerint a New Yorkot ellátó Niagar-Mohawk erőműhálózat, amelyik Kanadába is átnyúlik túlterhelődött, tájékoztatott a CNN. Az áramszünetet természetes okokra vezetik vissza, nam tartják valószínűnek, hogy terrortámadás történt volna. Ezt a New York-i polgármester, Michael Bloomberg is megerősítette tévényilatkozatában.
Egyre erősebb a gyanú, hogy az áramkimaradást időjárási katasztrófa, esetleg hurrikán okozta. Hasonló nagyságrendű üzemzavarra évtizedek óta nem volt példa.
George Pataki kormányzó rendkívüli állapotot rendelt el New York városban és államban, és kisegítő rendőri erőket mozgósított.
Forrás: index
fidesz.hu