Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnyílt a debreceni Farmer Expo

A debreceni agrárcentrumban megnyílt szombaton a XXII. Farmer Expo; Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari szakkiállításán 300 kiállító 17 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit és szolgáltatásait.


Dátum: 2013-08-17 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:22:22.153917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a megnyitón kiemelte: a nemzetgazdaság szempontjából meghatározó ágazat fejlődését jól jelzi, hogy 2012-ben az agrárium, az élelmiszeripar exportja 8,1 milliárd euró volt, míg az import 4,1 milliárd.

Meggyőződésének adott hangot, hogy a debreceni expón kiállított termékek jól mutatják a jövőt: a technológiai robbanást, a növénytermesztésben a globális felmelegedés miatt bekövetkezett változásokat, a precíziós termelés szükségszerűségét.

Az állattenyésztés kapcsán megjegyezte: a Farmer Expón bemutatott magyar fajok hazai és nemzetközi szinten is versenyképesek. A fejlesztés ugyanakkor komoly szervezettséget, kutatásokat igényel - mondta Jakab István kiemelve az expó egyetemi helyszínét, amely tudásbázisként jelentős mértékben hozzájárul a régió agráriumának versenyképességéhez.

Horváth István, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke, a sertésstratégiáért felelős miniszteri biztos szerint a következő 20 évben jelentős növekedés várható az élelmiszerek iránti keresletben, s Magyarország ismét a világ éléskamrája lehet. A sertésstratégia szerint a jelenlegi 3 milliós sertésszámot legkésőbb 2020-ig meg kel duplázni - tette hozzá.

A magyar mezőgazdaság nélkül a magyar gazdaságfejlesztés elképzelhetetlen - jelentette ki Horváth István a debreceni Farmer Expón.

Nagy János professzor, a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományi Centrumának (DEAGTC) elnöke a legkiemelkedőbb szakmai rendezvénynek nevezte a 21 éves Farmer Expót.

Komoly sikerként értékelte, hogy 30 százalékkal nőtt az első éves hallgatók száma, ami jelzi: a fiatalok jövőt látnak az agráriumban. Hozzátette: bevált az a gyakorlat, hogy a hallgatók három év elméleti képzés után fél évet gazdaságokban töltenek gyakorlati képzésen.

Az expó megnyitóján, a hagyományoknak megfelelően, termék- és különdíjakat adtak át a legkiemelkedőbb teljesítményeket nyújtó kiállítóknak.

Kapcsolódó elemek