Átadták az eMeRTon-díjakat
Tizennyolc kategóriában osztották ki az eMeRTon-díjat pénteken az elmúlt évben kiemelkedő teljesítményt nyújtott művészeknek; a Magyar Rádió zenei elismerését a budapesti Millenáris Teátrumban, gálaműsor keretében adták át.
Dátum: 2002-03-23 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:06.104674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Rádió Könnyűzenei Produkciós Szerkesztősége felkérésére a szakmai zsűri tizennyolc kategóriában nevezte meg a győzteseket.
A 2001-es szereplések alapján az év legjobb női előadója Katona Klári, a legjobb férfi előadó Zorán lett.
Az év musical énekesnőjének járó díjat Tunyogi Bernadett, az év musical énekesének járó elismerést Molnár László érdemelte ki.
Az év rádiós koncertjét Ferenczi György és a Herfli Davidson adta, az év stúdiófelvételét Illényi Katica készítette.
Az év szórakoztatózenei hangszeres szólistája Weszely Ernő (harmonika) lett, az év jazz muzsikusa címet Szalóky Béla (harsona) nyerte el.
Az év folk-együttese a Kárpátia, az év világzene együttese a Djabe. Az év felfedezettje: Crystal.
Az év kiemelkedő jazz eseménye Oláh Cumó Árpád (zongora) nevéhez köthető.
Az év hangmérnökének Balogh Attilát választották, az év zenei alkotása címet Victor Máté érdemelte ki a Fagottverseny című szerzeményéért.
Az év határon túli magyar együttese: a Ghymes, az év dixieland együttese: a Molnár Dixieland Band.
Az Életműdíjjal Kovács Erzsi művészetét ismerték el.
A szakmai zsűri posztumusz díjat adományozott a tavaly márciusban elhunyt Záray Mártának. A táncdalénekesnő 1950 óta énekelt, férjével - az 1997-ben elhunyt Vámosi Jánossal - számos hazai és külföldi rádió-, illetve televíziófelvételt készítettek, bejárták a világot.
A díjkiosztó ünnepséget élő adásban közvetítette a Magyar Rádió, míg a Magyar Televízió felvételt készített az eseményről, amelyet egy későbbi időpontban sugároz a közszolgálati televízió.
A Magyar Rádió 1986 óta adja ki a jelentős könnyűzenei elismerésnek számító eMeRTon-díjat.