Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KIM: megkezdte a munkáját az operatív törzs

Megkezdte munkáját az operatív törzs az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen, egyelőre nincs olyan rendkívüli körülmény, amely a nemzeti ünnephez kapcsolódó szabadtéri programok lebonyolítását veszélyeztetné - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-vel kedd délelőtt, hozzátéve: minden az eredeti terveknek megfelelően zajlik.


Dátum: 2013-08-20 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:22:35.986166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárca közleményében emlékeztetett: hétfőn a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Erkel Ferenc: István király című művének nagysikerű, teltházas előadásával kezdődött meg a nemzeti ünnep programsorozata.

A KIM közlése szerint az operatív törzs folyamatosan ülésezik a nap folyamán. Kapcsolatot tart többek között a meteorológiai szolgálattal, és döntéseiről folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt.

A nemzeti ünnep eseményeit - mint minden esetben - most is az operatív törzs felügyeli, amelyben minden érintett szerv, többek között a rendőrség, a meteorológiai szolgálat, a mentők, a katasztrófavédelem képviselői jelen vannak egészen az utolsó program zárásáig. Az idén, miután a Balaton környékén is lesznek programok és tűzijáték, az operatív törzs Siófokon is fenntart egy kihelyezett bázist.

Kapcsolódó elemek