Falurombolás magyar módra
A kisváros sorsa megpecsételődött az ott működő Alföldi Kiképző Központ tervezett bezárásával. Legalábbis ez derült ki az e hét közepén tartott kerekasztal-beszélgetésen is. A szabadszállási önkormányzat által kezdeményezett találkozóra a honvédelmi miniszter helyett Gömbös János kabinetfőnök jött el.
Dátum: 2003-08-15 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:17.377812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A laktanya megmentésére és a város, illetve a térség ellehetetlenülésének megakadályozására összehívott beszélgetés hihetetlen rendőri jelenlét mellett zajlott le. De nem volt rendbontás. Volt, aki megjegyezte: mi nem ölni készülünk, csak élni szeretnénk. Végül is ugyanezt fejtették ki a tanácskozáson is.
Gömbös János kabinetfőnök nem vette szívesen az elektronikus és írott sajtó jelenlétét. Zárt kerekasztal-beszélgetést szeretett volna. (Igaz, erre néhány órával később sor is került.)
Dr. Balázs Sándor, Szabadszállás polgármestere bevezetőjében hangot adott annak a reményének, hogy megalapozott párbeszéddel talán még el lehetne kerülni, hogy bezárják a kiképzőközpontot. Mint mondta, ez az érdekük a jelenlévő települések képviselőinek is, akik a Felső-Kiskunság, a Duna-mellék és néhány szomszédos község elöljárói.
- Egy ilyen hátrányos helyzetű térség életében e katonai központ megszüntetése tragikus körülményeket von maga után - hangsúlyozta, majd arra kérte a HM-eseket, hogy mérlegeljék, Szabadszállással szemben mit jelentene ugyanez a lépésük egy másik város életében, amely nem tartozik az ország hátrányos helyzetű térségei közé.
Gömbös János azzal kezdte mondandóját, hogy kényelmetlenül érzi magát. Aztán magyarázta, miért is hozták a döntéseket: a honvédség helyzete egyre romló. Bűn rá százmilliárdokat költeni. Ezért is döntött a miniszter - a kormányfő jóváhagyásával - a védelmi felülvizsgálatról.
- A miniszter határozott álláspontja, hogy a haderőreformot nem hagyja feláldozni a politika oltárán. Hajlandók vagyunk bármilyen konfliktust felvállalni, de akkor is végre fogjuk hajtani! - mondta, s kijelentette: egy kiképzőközpontnál többre nincs szüksége a honvédségnek. Azzal érvelt, hogy nem boldogok a tisztek és tiszthelyettesek, akik Szabadszállásra kerültek, mert nincsenek olyan életfeltételek, mint a nagyvárosokban. A szolgálatot teljesítőknek néha egyébként is helyőrséget kell váltani. Ha valaki nem fogadja el az általunk felajánlott állást, akkor nem mi szegünk szerződést! - jelentette ki.
Ezután arról beszélt, hogy a HM szorgalmazza, a katonai objektumokat kapja meg az önkormányzat, s inkább azért lobbizzon, hogy ott ipari központot tudjon létesíteni, ne pedig a laktanyáért. A kabinetfőnökkel érkezett dr. Mráz István hadműveleti és kiképzési csoportfőnök szintén a Szabadszállást is érintő döntés-előkészítés hátterét ecsetelte azzal a végkifejlettel, hogy szakmailag, katonatechnikailag Tapolca kedvezőbb körülmények között van, s ott jobban biztosíthatók hosszú távon a kiképzés feltételei, mint Szabadszálláson. Angyal István szociális és rekreációs osztályvezető azzal érvelt, hogy a szóban forgó laktanya humánpolitikai vetületből is a harmadik helyre került.
Dr. Balázs Sándor, a házigazda polgármester hivatkozott Sütő tábornok úr áprilisban tett kijelentésére is, miszerint Szabadszállás megmarad. Köhlerné Nagy Ibolya alpolgármester magyarázatot kért arra, hogy ilyen nagy súlyú ügyben miként dönthettek a felmérést követően szinte azonnal. Megemlítette, hogy jó lett volna, ha a szakmai érveket a kiképzőközpont illetékeseitől hallhatnák, ám őket eltiltották a nyilatkozattételtől. Gömbös Jánosnak mindezek már kényes kérdések lehettek. Ugyanis ennél a pontnál kért zárt tanácskozást. Szerkesztőségünk munkatársát távozásra szólította fel. A Petőfi Népe információja szerint ennek oka az lehetett, hogy többen jól tudták, dr. Sütő Tamás vezérőrnagy, a kiképzőközpont egykori elöljárója valóban tett ilyen kijelentést, hogy Szabadszállás megmarad, sőt - lapinformáció szerint - vezérkari felhatalmazással. A kijelentésért aztán megkapta az ejnye-bejnyét - persze katonásan. Vélhetően e választ tartotta kényesnek, s nem sajtóba valónak a kabinetfőnök.
De munkatársunk - ha hívás nélkül is - mégiscsak visszament a kerekasztal-beszélgetésre. Ekkor már a jelenlévő polgármesterek mondták a magukét.
Gál József (Solt): - Ennek a békának (mármint a laktanyabezárásnak) lenyelése ellenében lehessenek követeléseink, amit a kormány felvállal és teljesít.
Aranyi János (Szalkszentmárton): - Mi az az idő, ami alatt mi is fel tudunk készülni, hogy ezt a traumát elviseljük? Közvetítsék a kormány felé, ez a 42. hátrányos helyzetű kistérség csak úgy tud ebből a helyzetből kikerülni, ha a kormány megvizsgálja még egyszer ennek a térségnek a helyzetét, s elodázza a döntést. Ide ugyanis tízmilliárdok kellenek.
Csík Józsefné (Tass): - Úgy érzem, a kérdés eldöntött. De az biztos, hogy születéskor ugyanolyan gyerekek jönnek itt is a világra, mint fönt. Csak nekünk esélyünk sincs. Pedig mi is vagyunk olyan emberek. Nem éreztem most sem, hogy egyenrangú félként bántak volna velünk.
Kovács Péter (Dunavecse): - Ez már eldöntött tény. A kistérségi Tiborcok panaszát meg nem akarják hallgatni. Ilyen vízfejű ország Kelet-Európában sincs másik. Minden Pesten van. Nem azt kellene elvinni, ami még van, hanem odatenni. Ez falurombolás magyar módra. Azt mondták, gyenge a hadsereg. 2006-ra még gyengébb lesz, ha így folytatják.
Cseh Szakáll Sándor (Fülöpszállás): - Ha ezt meglépik, ez a térség számára nem kezelhető. Kormánygaranciát kérünk, munkahelyet ide irányítani! Itt már önerő sincs a pályázatokhoz.
Dr. Czakó István (Kerekegyháza): - Itt a kiképzőközpont megszüntetésének sokkal nagyobb a negatív hatása, mint másutt - mondta, s gyors hatástanulmány-készítést sürgetett. A bezárással együtt olyan intézkedéseket kell meghozni, amelyek előretekintőek. Ide kormányszintű döntések kellenek.
Fábián András jegyző (Harta): - A kormányzatnak kötelessége ezt a kistérséget segíteni!
Bődi Szabolcs (Kunszentmiklós): - Kiváló katonákat tettek utcára. Az itt megszüntetett állásokat hová helyezik? Vétek ez!
Sipos Balázs (Kunadacs): - A döntést meg kellett volna előzze a hatástanulmány. Ha a döntést már nem lehet visszavonni, akkor mi az, amit a kormány ide pumpál?
Az alpolgármester végül azt kérte: a döntésekről ne a médiákból értesüljenek, s mielőtt megszületnek azok, legyen alkalom az egyeztetésre. S Köhlerné Nagy Ibolya kifejtette: nem kell megkövezni bennünket, ha azért küzdünk, hogy maradjon meg a kiképzőközpont.
***
A honvédelmi miniszter a napokban válaszolt a szabadszállási városvezetés által írt levélre is. Juhász Ferenc (néhány szó kivételével) ugyanazt írta, mint a Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság elnökének.
Forrás: Petőfi Népe
fidesz.hu