Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiszolgáltatottságunkat csökkentheti a keleti nyitás

Szijjártó Péter szerint ha Magyarország bővíteni akarja exportját, dinamikusan fejlődő országok felé is fordulnia kell. A keleti nyitás szavai szerint csökkentheti az ország kiszolgáltatottságát az uniós piacoknak.


Dátum: 2013-08-22 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:22:54.092512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára erről csütörtökön Kőszegen beszélt a Tranzit ifjúsági közéleti fesztiválon, ahol Ujhelyi Istvánnal, az Országgyűlés szocialista alelnökével folytatott kerekasztal-beszélgetést a közélet és a gazdaság iránt érdeklődő egyetemisták előtt.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: jelenleg a magyar export több mint háromnegyede irányul az Európai Unió piacaira, kivitelünk 82 százalékát azonban külföldi tulajdonú vállalkozások adják, a magyar kis- és középvállalkozások termékei nehezen jutnak ki a nagy gazdasági potenciált jelentő kínai, indiai és arab piacokra.

Elmondta: a gazdaságpolitika és a diplomácia eszközeivel az eddiginél hatékonyabb módon kívánják segíteni, hogy minél több magyar tulajdonú vállalkozás jusson lehetőséghez a keleti piacokon. Ennek érdekében akár a jelenlegi diplomáciai és gazdasági külképviseleti rendszer átszervezésére is szükség lehet - fogalmazott.

Kapcsolódó elemek