Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bukott baloldal felelős a devizahitelek elszabadulásáért

Ismerjük a baloldal igazságos megoldásait: sorozatos megszorítások, devizahitelbe hajszolt családok, cserbenhagyott munkavállalók, csőd szélére sodort ország. A Gyurcsány-Bajnai-szövetség soha nem a magyar családok, hanem a bankok és a multik mellé állt - olvasható a Fidesz-frakció csütörtöki közleményében.


Dátum: 2013-08-22 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:22:56.032350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják, a bukott baloldal ma is próbálja lerázni saját felelősségét, de a számok nem hazudnak: a baloldali kormányzás idején a devizahitelek összege a 140-szeresére emelkedett. 2010-re a magyar lakosság több mint 6300 milliárd forint értékű lakáshitelt nyögött. Több mint 1 millió otthonra került banki jelzálog. Ha a szocialistákon múlna, ma is ugyanazt a családellenes politikát folytatnák, mint korábban, a családi adókedvezményt több százezer családtól vennék el, akiket magasabb adókulccsal terhelnének - áll a közleményben.

A magyar emberek nem kérnek az ilyen fajta igazságból. A baloldal sumákolás és hazugságok helyett bocsánatkéréssel tartozik a bajba jutott családoknak. Itt lenne az ideje, hogy szembenézzenek a valósággal: amióta a magyar emberek elzavarták a Gyurcsány-Bajnai-kormányt, Magyarország kijött a gazdasági recesszióból, és a magyar gazdaság egyre több kedvező mutatóval bír immár a gazdasági növekedés terén is.

Emlékeztetnek rá, három éve hazánkat még Görögországgal egy lapon emlegették, mára azonban Magyarország pénzügyileg talpra állt, az utolsó fillérig megszabadult a baloldal által felvett IMF-hiteltől, kilenc év után kiszabadult a túlzottdeficit-eljárás alól, az államadósság csökkenő pályára állt, negyven éve nem volt ilyen tartósan alacsony az infláció, mint most. A kormányváltás óta meghozott devizahiteleseket segítő intézkedések pedig már több százezer család otthonát mentették meg, és a Fidesz-kormány továbbra sem engedi el a devizahitelesek kezét, jelenleg is többféle intézkedésen dolgozunk a bajba jutott családok megmentése érdekében - zárul a frakció közleménye.

Kapcsolódó elemek