Banai: A Dunaferr egy meghatározó vállalat
A kormány még egyeztet a Magyar Bankszövetséggel az új devizahiteles mentőcsomagról, a tárgyalások lezárásáig nem közölnek információt a részletekről, így arról sem, mekkora lehet a csomag költségvetési hatása - válaszolta Banai Péter Benő, a költségvetésért felelős helyettes államtitkár újságírói kérdésre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) online sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Dátum: 2013-08-22 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:22:58.249152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Dunaferr állami megvásárlása kapcsán kifejtette: a Dunaferr mind tevékenysége, mind a foglalkoztatottjainak száma szempontjából meghatározó vállalat, ezért döntött úgy a kormány - a kialakult helyzetre is tekintettel -, hogy felhatalmazza a nemzetgazdasági minisztert, kezdeményezzen tárgyalásokat a társaság megvásárlása érdekében.
Az esetleges vételár a vevő és az eladó megegyezésén múlik, így erről jelenleg nem tud információval szolgálni - fűzte hozzá a helyettes államtitkár.
Banai Péter Benő annak kapcsán, hogy milyen forrásból vásárolja vissza az állam a Dunaferrt, kiemelte: a magyar költségvetésben – néhány kivételtől eltekintve – a globális fedezet elve érvényesül, vagyis az egyes konkrét kiadásokat a bevételek összességében, és nem „megpántlikázva” fedezik. Megjegyezte: az európai uniós módszertan szerint egy vállalat piaci értéken történő megvásárlása nem hiánynövelő tényező.
Banai Péter Benő kérdésre közölte: júliusban pénzügyi tranzakciós adóként a piaci szereplők 9,8 milliárd forintot fizettek be a központi költségvetésbe.