"Az erős identitás a tisztességes tolerancia fontos momentuma"
Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere péntek délután Kőszegen az oktatás- és kultúrpolitika alapelemének nevezte a magyar nemzetiség és örökség ápolását, ami olyan alapot képez, amire ciklusokon átnyúló oktatáspolitikát lehet és kell is építeni. Az aktuálpolitikai témákkal tarkított beszélgetés fő sodrát a két oldal közötti különbségek megfogalmazása és meghatározása képezte.
Dátum: 2013-08-23 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:08.862784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA modernitást XXI. századi körülmények között, a magyarság és a magyar történelem értékeire szervesen építve, képzeljük el – mondta Balog Zoltán Kőszegen a Tranzit Fesztivál harmadik napján tartott kerekasztal-beszélgetésen.', 'Hozzászólásában a miniszter, a világhoz való viszonyt, a nemzeti kultúra értékelését és érzékelését, valamint a keresztény meghatározottságot és elkötelezettséget emelte ki, a jobb és baloldali oktatáspolitika közötti különbségeket sorolva.
\n']
Hiller István volt szocialista kultuszminiszter szerint a nemzeti öntudat offenzív építése egy alapvetően defenzív stratégia. Ha egy társaságnak tagjai vagyunk, a szabályokat nemcsak elfogadni, hanem alakítani is lehet, és kell is – tette hozzá a volt miniszter.
Balog Zoltán kiemelte, hogy az eddig elkövetett oktatáspolitikai hibák és az örökség nem megfelelő feldolgozása és ennek felelőssége közös, és ugyan a jobboldalt is terheli, de ennek mértéke nem azonos.