Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány az erdélyi magyarság mögött áll

A román-magyar viszonyról, a fokozódó romániai magyarellenességről, a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatokról is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Kelemen Hunorral, az RMDZ elnökével péntek délután az Országházban - tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.


Dátum: 2013-08-23 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194916
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:09.213431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Havasi Bertalan elmondta, a négyszemközti tárgyaláson a két politikus egyetértett abban, senkinek sem érdeke, hogy a román-magyar viszony kiéleződjön. A jelenlegi felfokozott magyarellenes hangulatot román belpolitikai okok magyarázzák - összegezte a megbeszéléseken elhangzottakat Havasi Bertalan. Az RMDSZ elnöke szerint ez a jelenség akkor is gondokat okoz, ha egyesek szavazatszerző szándékkal gerjesztik a konfliktusokat, hiszen ennek nyomán akár a magyarság számára súlyos következményekkel járó jogszabálytervezetek is a román parlament elé kerülhetnek.

Orbán Viktor - sajtófőnöke tájékoztatása szerint - egyértelművé tette, hogy Magyarország, alaptörvényi kötelezettségének megfelelően, teljes mértékben az erdélyi magyarság mögött áll. Kelemen Hunor tájékoztatta a magyar miniszterelnököt az erdélyi magyarok törekvéseiről és az előttük álló kihívásokról, így a romániai régiók átalakításának tervezett ütemezéséről, és az ottani magyarság ezzel kapcsolatos érdekérvényesítési lehetőségeiről is.

Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor és Kelemen Hunor megbeszélésén megállapodtak a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatok további erősítésében, és abban, hogy a jövő évi magyarországi és romániai választások kapcsán még további egyeztetéseket folytatnak egymással.

Kapcsolódó elemek