Több mint 600 millió forintból újult meg Szigetvár központja
Befejeződött Szigetvár központjának felújítása, valamint az 1987-ben pénzhiány miatt félbehagyott, Makovecz Imre által tervezett Vigadó továbbépítése. A munkálatokra 613 millió forintot költöttek hazai és uniós forrásokból.
Dátum: 2013-08-24 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:13.123960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kolovics János (Fidesz-KDNP), a baranyai kisváros polgármestere az egy esztendeje folyó beruházás ünnepélyes zárásán szombaton elmondta: a történelmi belváros megújulásával látványosabbá vált Szigetvár, a beruházással erősödik a város kistérségi központi szerepe, valamint komfortosabbá vált a szigetvári polgárok számára.
Megújult a város főtere, a Zrínyi tér, valamint díszburkolatot raktak le a városmag közterületein, új utcabútorokat és dísznövényeket is elhelyeztek. Korszerűsítették a közvilágítást, új parkolók létesültek, kicserélték a közművezetékeket.
Befejezték az 1987-ben pénzhiány miatt félbemaradt Vigadó épületét is. A Makovecz Imre által tervezett kulturális központ munkáinak befejezésével megújult az épület színházterme, amely Kolovics János szerint tökéletes helyszín kulturális rendezvényekre és szabadidős tevékenységre is.