Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendkívüli ülésen tárgyalja a Ház a pedagógus-béremelés kiterjesztését

Kétnapos rendkívüli ülést tart hétfőn és kedden az Országgyűlés. A képviselők a köznevelési törvény módosítását tárgyalják meg és kedden már szavaznak is a pedagógus-béremelés kiterjesztéséről.


Dátum: 2013-08-25 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:17.373545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hétfői ülésnap kezdetén a közelmúltban elhunyt volt MDF-es képviselőre, Gyarmati Dezsőre, a hazai és a nemzetközi vízilabdasport világhírű alakjára, valamint a korábban a KDNP-frakcióban és függetlenként is politizáló Keresztes Sándorra emlékeznek a honatyák, majd a napirend előtti felszólalások következnek.

Még az interpellációs blokkot megelőzően döntést hoznak a képviselők a házelnök javaslatáról, Kövér László fejenként 50 ezer forinttal csökkentené a Párbeszéd Magyarországért két politikusa, Jávor Benedek és Szabó Tímea független képviselő tiszteletdíját. A két politikus korábban egy molinót tartott fel az ülésteremben a miniszterelnöknek a Tavares-jelentéssel foglalkozó beszéde kezdetén.

Az interpellációs blokkot követően a köznevelési törvény módosításának tárgyalásába kezd a Ház, várhatóan a házszabálytól eltérően: a képviselők még aznap lefolytatják az összevont általános és részletes vitát az emberi erőforrások miniszterének előterjesztéséről.

Kedden, a napirend előtti felszólalásokat követően, az esetleges módosító javaslatokról szavaznak a képviselők, illetve a zárószavazást is megtartják a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításáról.

Kapcsolódó elemek