Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Nyugdíjasok Pártja az EU-csatlakozás elhalasztását kéri

Hazánknak el kellene halasztania az európai uniós csatlakozást - fogalmaz a Nyugdíjasok Pártjának közleménye. A szervezet szerint az ország problémáit megoldani képtelen parlamenti pártoknak be kell látniuk: az adott gazdasági helyzetben a jövő évi csatlakozás nem előnyére, hanem kárára válna az országnak.


Dátum: 2003-08-15 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:20.216791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nyugdíjasok Pártja képviselői úgy látják: az elöregedő társadalmak világszerte ismert problémáját hazánk esetében súlyosbítja, hogy a gazdasági vezetés az egyre csökkenő arányú aktív korút sem képes munkához juttatni. A születésszám csökkenése és az élettartam hosszabbodása azonban mind nagyobb terhet ró az aktív korú népességre. A Nyugdíjasok Pártja közleménye szerint ilyen körülmények között az uniós csatlakozás nem plusz forrásokat, hanem a helyzet rosszabbodását eredményezné.

Dr. Michaletzky Vilmos a Nyugdíjasok Pártjának elnöke elmondta:"Országunk olyan súlyos gazdasági helyzetben van, az aktív korúak, a nyugdíjasok és az ország egésze, hogy kilátástalannak tűnik jövő májusra elérni azt a színvonalat, ami szükséges ahhoz, hogy EU-ban meg tudjuk állni a helyünket. Ezért az a javaslatunk, hogy néhány évvel halasszuk el a belépést, és ezt az időt használjuk fel az eddigieknél sokkal eredményesebben ahhoz, hogy úgy tudjunk belépni az unióba, olyan helyzetben, ami lehetővé teszi azt, hogy a belépés valóban az ország javára szolgáljon."

A Nyugdíjasok Pártjának közleménye szerint haladéktalanul le kell állítani a felsőoktatás átszervezését és a privatizációt, ösztönözni kell a gyermekvállalást és biztosítani a főállású anyaságot. A közleményt, mely szerint a parlamenti pártok eddig mellőzték az idős korúak tapasztalatait és szakértelmét, eljuttatják a kormány tagjainak és országgyűlési képviselőknek is.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek