Hajdú-Bét - Nem maradtak magukra a gazdák
Befejeződött a Hajdú-Bét-ügyben kárt szenvedett baromfitenyésztők anyagi kártalanítása, összesen 233 millió forint kártérítést kaptak a károsultak és hozzátartozóik - írja hétfői közleményében a Fidesz Sajtóiroda.
Dátum: 2013-08-26 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:26.421639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint fogalmaznak, a Fidesz-kormány ahogy vállalta, teljesítette ígéretét: nem hagyta cserben a bukott baloldal által kisemmizett gazdákat. Az anyagi kártalanítással azonban nem kerül pont az ügy végére, erkölcsileg még mindig nyitott a gazdák kisemmizésének kérdése - hívja fel a figyelmet a Fidesz Sajtóiroda.
A baloldal továbbra is bocsánatkéréssel tartozik a magyar embereknek, amiért veszélybe sodorta megélhetésüket és otthonukat - zárul a közlemény.