Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán a pótlékok jelenlegi szabályozását javasolja

A nevelési-oktatási intézményekben foglalkoztatottaknak járó pótlékok jelenlegi szabályozásának fenntartását javasolja a köznevelési törvény módosításához benyújtott indítványában a fideszes Pokorni Zoltán.


Dátum: 2013-08-26 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:30.457304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés oktatási bizottságának kormánypárti elnöke indítványát azzal indokolja, hogy ezáltal anyagilag elismerik azt a pedagógust, aki több irányú képzettséggel rendelkezik. Ezáltal pedig elősegítik, hogy minél többen képezzék magukat tovább, és a szakos ellátást a kisebb intézményekben is biztosítani lehessen.

Pokorni Zoltán egy másik módosító javaslatával garanciát kíván teremteni arra, hogy a közalkalmazottat, a munkavállalót az új illetményrendszer bevezetésével ne érje hátrány. A volt oktatási miniszter rögzítené, hogy aki két évnél kevesebb szakmai gyakorlattal rendelkezik, gyakornok fokozatba sorolnák, azzal, hogy illetménye, munkabére a megállapítást megelőző juttatásainál nem lehet alacsonyabb.

Szerepeltetné a javaslattal összhangban, hogy munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók esetén a pedagógus I. fokozatba történő besorolásnál a munkaviszonyban töltött időt kell alapul venni a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben meghatározottak alapján. A két indítvánnyal megegyező változtatást több fideszes politikus is benyújtott hétfőn.

Kapcsolódó elemek