Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pedagógus-béremelés kiterjesztéséről szavaz az Országgyűlés

A köznevelési törvény módosításáról szavaz az Országgyűlés ma, a kétnapos rendkívüli ülése második napján. A változtatásokra a pedagógus-béremelés kiterjesztése érdekében van szükség.


Dátum: 2013-08-27 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194979
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:31.794323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A reggel 9 órakor kezdődő ülésen, a napirend előtti felszólalásokat követően előbb a módosító javaslatokról szavaznak a képviselők, majd a zárószavazást is megtartják a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításáról, amelyet hétfőn a házszabálytól eltérően vitattak meg.

A változtatást az indokolja, hogy a korábban elfogadott törvény szerint csak az iskolákban, óvodákban, kollégiumokban pedagógus munkakörben, pedagógus végzettséggel dolgozók kaptak volna béremelést szeptembertől. Balog Zoltán miniszter előterjesztése ugyanakkor a pedagógiai szakmai szolgáltatást nyújtó intézményben pedagógiai szakértő és előadó munkakörökben, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottakra is kiterjeszti a béremelést, amely 2015 szeptemberétől a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő, pedagógus szakképzettséggel rendelkező foglalkoztatottakra is vonatkozik majd. Az érintettek körének kiterjesztésével az idén kisebb, az eredetileg tervezett összegnek a hatvan százaléka lesz a béremelés, amelyet minden év szeptemberében további tízszázalékos emelés követ 2017-ig.

Kapcsolódó elemek