Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emberséges hajléktalanpolitika és rend a városban

A főpolgármester szerint a taxis tarifák esetében kaotikus állapotok uralkodtak az elmúlt másfél évtizedben. Tarlós István a Kossuth Rádióban kitért többek között a Margitszget ügyére, a hajléktalan kérdésre is.


Dátum: 2013-08-27 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:34.371873, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Népszavazást tartottak vasárnap a Margitszigeten. A helyi referendumot a 13. kerületi önkormányzat írta ki, miután az Országgyűlés júniusban elfogadta azt a törvényjavaslatot, hogy a sziget a főváros közvetlen irányítása alá kerüljön. A sziget három állandó lakójából kettő voksolt, ám mindketten elutasították, hogy a Fővárosi Önkormányzat közvetlen irányítása alá vonja a területet - közölte a XIII. kerületi önkormányzat sajtóreferense.

A demokrácia komoly dolog, amiből nem szabadna nap mint nap paródiát csinálni – mondta a Kossuth Rádiónak Tarlós István. A főpolgármester kifejtette: a Margitsziget Budapest egyik legfrekventáltabb szórakoztató és pihenőhelye, a fejlesztések azonban egy ideje elakadtak. Emiatt több koncepció is készült, ezek megvalósításához pedig bizonyos hatásköröket megkapott a város, ezek ugyanakkor nem befolyásolták a népszavazáson résztvevők lakhatási viszonyait – mutatott rá.

Tarlós István a szeptemberben életbe lépő taxis rendeletről is beszélt. Mint mondta: kapott egy hosszú indoklással ellátott levelet, amelyet minden ötcsillagos szálloda tulajdonosa aláírt, és amelyben azt kérik, hogy a hotelek közelében szolgálatot teljesítő autókat ne kelljen sárgára festeni. Teljesen normális, ha egy demokráciában ilyen kérelem érkezik, érdemes is megtárgyalni – közölte a főpolgármester.

Kiemelte: a híresztelésekkel ellentétben nem lesz 50 százalékos díjemelés. A tarifák esetében kaotikus állapotok uralkodtak az egyes társaságok között, az elmúlt másfél évtizedben pedig nem változtak a díjak, holott az élet minden területén emelkedtek - tette hozzá.

Rend a városban

A következő hónapban rendeletet alkot a főváros a hajléktalanok ügyében is. Ezzel kapcsolatban a főpolgármester megjegyezte: meghatározzák azokat a „közcélokat szolgáló helyeket – pályaudvarokat, metróaluljárókat, kiemelt köztereket – ahol életvitelszerűen lehet majd élni, és kielégíteni a biológiai szükségleteket”.

Arra a kérdésre, hogy rendelet minden aluljárót érint-e, úgy fogalmazott: a legtöbbet. „Két dolgot akarunk: emberséges hajléktalanpolitikát, és rendet a városban. Budapestnek nem az a feladata, hogy anarchikus állapotokat támogasson, és egyedül oldja meg az ország hajléktalan-problémáját, képtelen ötletekkel fűszerezve” – mondta Tarlós István a 180 perc című műsorban.

Kapcsolódó elemek