"Magyarország vitathatatlanul jobban teljesít a foglalkoztatás terén"
Újabb jó hírek érkeztek a munka világából a mai napon, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból kiderül, hogy mintegy 13 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, 56 ezerrel pedig nőtt a foglalkoztatottak száma május és július között Magyarországon, az előző év azonos időszakához képest - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője. A kormánypárti honatya hozzátette, mindez azt jelenti, hogy „körülbelül egy Eger méretű várossal dolgoznak többen ma hazánkban, mint tavaly ilyenkor”.
Dátum: 2013-08-27 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=194997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:38.310253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint a 2010-es kormányváltás óta töretlen a foglalkoztatottak számának növekedése Magyarországon. Mára mintegy 175 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint 2010 azonos időszakában – jegyezte meg Hoppál Péter, ismertetve, 2010. májusa és júliusa között a 15 és 74 év közötti foglalkoztatottak száma 3.789.000 fő volt, jelenleg pedig 3.964.000 fő, azaz megközelíti a négymillió főt.
A szóvivő szerint a „látható és biztató tendenciák” ellenére „hátradőlni nincs okunk, továbbra is keményen kell dolgoznunk annak érdekében, hogy a munkanélküliség tovább csökkenjen és a foglalkoztatás erősödjön”.
Minden értelmes ötletre nyitottak vagyunk. Meg fogjuk vizsgálni a Jobbik javaslatát és reagálni fogunk rá – válaszolta a magáncsőd intézményére vonatkozó újságírói kérdésre Hoppál Péter.