Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

420 millió forinttal támogatná a Pető intézetet az Emmi

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a tervek szerint hozzávetőlegesen 420 millió forinttal támogatja az elkövetkező egy évben a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetét.


Dátum: 2013-08-28 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:42.685386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Emmi az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a Pető intézet augusztusban új köznevelési szerződés megkötését kezdeményezte a minisztériumnál, jelezve, hogy a kiegészítő támogatás nélkül az intézmény működése ellehetetlenülne.

A közlemény szerint tekintettel az intézmény fontos szerepére Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár és munkatársai szombaton egyeztettek a tárca és a Pető intézet között köthető új köznevelési szerződés részleteiről az intézet képviselőivel. Ennek az új köznevelési szerződésnek az alapján a minisztérium tanulónkénti 230 ezer forinttal, a jelenlegi létszámadatok alapján 100,5-110 millió forinttal tervezi támogatni az intézményt a következő egy évben.

Emellett a minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkársága is támogatja a Pető intézetet 317,6 millió forinttal - tették hozzá.

Hangsúlyozták: a tárca minden lehetséges eszközzel támogatja a Pető intézetet annak érdekében, hogy a fogyatékkal élők ellátásában elismert hagyományokkal rendelkező intézmény működése biztosítható legye.

Azt a folyamatot, hogy az intézet az ingatlanjaival milyen módon kíván bevételhez jutni, nem az Emmi hatásköre megítélni - fűzték hozzá, kiemelve, a minisztérium cáfolja, hogy háttérintézménye, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) költözne a Pető intézet egyik ingatlanjába.

Kapcsolódó elemek