Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Észre kell venni, hogy mi egy egység vagyunk ebben a térségben"

A legfontosabb kelet-közép-európai sorskérdések összeköthetik a térség népeit: ezek közül a demográfiai helyzet alakulása és a Nyugat-Európából kiinduló agyelszívás közös elszenvedése ösztönözhetne az összefogásra - mondta az Országgyűlés elnöke kedden Szentendrén.


Dátum: 2013-08-28 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:43.770132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér László a Rákóczi Szövetség által szervezett Kárpát-medencei főiskolás táborban tartott előadásán arra hívta fel a figyelmet: "észre kell venni, hogy mi egy egység vagyunk ebben a térségben, közös történelmünk által megvert népek, és ezen kihívásokkal csak úgy tudunk szembenézni, ha figyelembe vesszük, hogy gondjaink és érdekeink is azonosak".

A rendezvényen az Országgyűlés elnöke a nemzetpolitika kérdéseiről beszélt, hangsúlyozva, hogy az összmagyarság életében kiemelt szerepe van a határon túli magyarságnak.

Megjegyezte, hogy az elmúlt három évben az indokoltnál kevesebb figyelem juthatott a határon túli magyarokra, mert az unióval folytatott csatározások emésztették fel a politikusok energiáinak nagyobbik részét.

A jövőre nézve azonban biztatónak nevezte, hogy a környező országoknak a magyarországihoz hasonló nemzeti sorskérdésekkel kell szembenézniük, ami az ellenségkeresés helyett az összefogásra ösztönözhet.

Kapcsolódó elemek