Tiltakozó demonstráció az M5-ösön
Augusztus 22-én a délutáni órákban az M5-ös autópálya újhartyáni kapujánál polgári engedetlenségi demonstrációt tart az M5-ös Autópályát Használók Érdekvédelmi Szövetsége (MAHÉSZ), ezzel tiltakoznak a magas autópályadíj ellen, és követelik a matricás rendszer azonnali bevezetését - jelentette be tegnap Végh László, a szövetség elnöke, fideszes országgyűlési képviselő.
Dátum: 2003-08-16 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:21.764109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Végh László szerint az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. éves beszámolójában megfogalmazta: az előző kormány közlekedési minisztere egyértelművé tette a társaság vezetősége számára, hogy a magyar kormány idegen testnek tekinti az AKA Rt.-t a magyar autópályák rendszerében. A jelenlegi kabinet úgy nyilatkozik, szándékuk a tiltakozókkal azonos, de tetteik másról árulkodnak: az előző kormány próbált olyan helyzetet teremteni, hogy kedvező áron vásárolhassa vissza a koncessziót.
Ezzel szemben a kezdetek óta veszteséges társaságot a tavaly tavasszal hivatalba lépő új kormány segítette ki a bajból. Júniusban 1,479 milliárd forintos támogatási előleget fizetett ki részére. Ez arra utal, a kormánynak nem áll szándékában visszavásárolni a koncessziót. Egyébként a MAHÉSZ vizsgálja, hogy jogszerű volt-e ez a támogatás. A következő hónapban a társaság javaslatot tett a matrica bevezetésére és a további szakaszok megépítésére.
Az eltelt egy évben a kormány nem foglalkozott ezzel a kérdéssel.
Végh László szólt arról, az AKA Rt. tavalyi mérlege szerint a cég értéke 72 milliárd, az 50 milliárd forintos bekerülési költséghez képest ez jelentős felértékelésnek számít. Ezzel szemben a kormányoldalon százmilliárdos tervezett vételárról beszélnek. Közben az M5-ös Autópályát Használók Érdekvédelmi Szövetsége a fellelhető dokumentumokat szakértőkkel tovább vizsgáltatja, szeptemberre olyan adatokkal kívánnak előállni, amelyek a megfelelő vételár elérésében segítik a kormányzatot.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu