Ebben a kérdésben a köztársasági elnök dönt
Mind a Fidesz elnökségében, mind pedig a kormánypárti frakcióban "sokan gondolják úgy, hogy praktikus lenne" a jövő évi országgyűlési- és európai parlamenti-választások egyidejű megtartása - reagált az elmúlt napok sajtóhíreire Gulyás Gergely fideszes képviselő, az alkotmányügyi bizottság tagja szerdán az MTI-nek.
Dátum: 2013-08-28 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:51.804277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az atv.hu kedden, a Népszava pedig szerdán írt arról, hogy a magyar parlamenti választás nem május 25-én, az európaival együtt lesz, hanem korábban, még áprilisban. Mesterházy Attila MSZP-elnök pedig pénteki sajtótájékoztatóján közölte: arról is lehet hallani, hogy április elejére hoznák előre a voksolás időpontját, és azt nem együtt tartanák az európai parlamenti választásokkal.
Gulyás Gergely ugyanakkor szerdán leszögezte: az alkotmány "teljesen világosan fogalmaz" abban, hogy a választásokat minden negyedik év április-május hónapjában kell megtartani. Az EP-választásokat ötévente júniusban tartották, de ezt az Európai Unió döntéshozó testülete előrehozta májusra, ezért "a jogi lehetőség adott arra, hogy az EP-választásokat a magyar országgyűlési választásokkal egyidejűleg tartsák meg".
Szemben "a Fidesz hétfői elnökségi üléséről állítólag név nélkül szivárogtató elnökségi taggal", Gulyás Gergely "ismeretei szerint mind az elnökségben mind a frakcióban sokan gondolják úgy, hogy praktikus lenne a két választás egyidejű megtartása".
A fideszes politikus ugyanakkor hangsúlyozta: a köztársasági elnökön kívül ebben a kérdésben mindenkinek csak véleménye lehet, döntési jogosultsága nem, mivel a választások időpontjának meghatározása "az államfő azon kevés jogköre közé tartozik, mely még miniszteri ellenjegyzéshez sem kötött". Természetesen a köztársasági elnök döntését - "függetlenül attól, hogy kinek a véleményével egyezik és kiével nem", mindenkinek tiszteletben kell tartani - mondta Gulyás Gergely.