Új épületszárnnyal bővült a villányi iskola
A helyi közoktatás megkezdésének 225. évfordulója alkalmából átadták Villányban az általános iskola új épületszárnyát. A pénteken rendezett ünnepségen részt vett Sió László, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára.
Dátum: 2002-03-23 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:06.715270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iskola másfél év alatt elkészült új szárnyában az alsó tagozat kapott helyet.
A baranyai kisváros a társtelepülésekkel közösen, valamint 120 millió forintos céltámogatás felhasználásával építette meg a csaknem 185 millióba kerülő épületrészt. Az új szárnyban hét tanterem, valamint két korszerű technika műhely kapott helyet. A mozgáskorlátozott gyerekek részére külön szociális helyiségeket alakítottak ki, s az épületrész akadálymentesítését is megoldották.
Az államtitkár köszöntőjében elmondta: ma hasonló folyamatok mennek végbe, mint a dualizmus idején hivatalban lévő Wlassics Gyula, vallás- és közoktatási miniszter idején, akinek nevéhez fűződött a millennium alkalmából felállított ezer népiskola, a középiskolai tananyag megreformálása, az egységes követelmények és a túlterheltség megszüntetése, valamint a gazdasági irányú oktatás, az iskolán kívüli művelődés meghonosítása.
Sió László kifejtette: a tudásalapú társadalom megteremtését szolgálja a XXI. század óvodája és iskolája átfogó közoktatási intézményfejlesztési program, amelynek legfőbb célja, hogy a bölcsődétől az egyetemig egyenlő feltételek mellett szerezhesse meg mindenki a boldogulásához szükséges tudást.
Ezt segíti az Arany János tehetséggondozó program, a diákhitel, vagy akár a Bursa Hungarica is. A pedagógusok életpálya-modellje várhatóan hosszú időre megoldja, hogy ennek a szakmának is legyen egy kívülről is jól látható karrierképe.
Az államtitkár rámutatott: a mai gyerekek az EU-ba való belépésünket követően a dán, belga, német fiatalokkal lesznek versenyben, s ahhoz, hogy helyt tudjanak állni, elkerülhetetlen a magyar oktatás átalakítása.
Hozzátette: ma már egyre inkább a megszerzett tudás gyakorlati alkalmazására helyeződik a hangsúly. A gyerekeket meg kell tanítani arra, hogy miként kell az információkat megszerezni, azokat feldolgozni, s a gyakorlatban alkalmazni. Az élethosszig való tanulás ugyancsak új kihívást jelent.