Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Javul a helyzet Észak-Amerikában

Huszonkilenc órával az Egyesült Államok történetének legnagyobb áramkimaradásának kezdete után New Yorkban és Westchester megyében szombatra virradóra helyreállt az áramszolgáltatás, és az amerikai hatóságok ígérete szerint a legtöbb érintett szövetségi államban, illetve nagyvárosban szombat délelőtt már nem lesz fennakadás az áramellátásban.


Dátum: 2003-08-16 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:22.372583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Consolidated Edison áramszolgáltató vállalat bejelentése szerint a tízmilliós New Yorkban és Westchesterben (helyi idő szerint) péntek este 21 óra után néhány perccel sikerült tökéletesen helyreállítani az áramszolgáltatást. A világ egyik leghíresebb tere, a Time Square este már régi pompájában csillogott, ismét megnyíltak a világhírű Broadway színházai, s viszonylag lanyha forgalom után a szokott időben zárt a New York-i tőzsde. A város hatóságai azt ígérték, hogy szombat reggel megindul a metróközlekedés, és teljes kapacitással működnek majd a város repülőterei is. Mindenesetre pénteken még több száz járatot töröltek New York és a többi amerikai nagyváros repülőtereinek illetékesei. Michigan államban némelyest sötétebb a kép, Detroitban csak vasárnap estére ígérik az áramszolgáltatás helyreállítását. Jelentősen javult a helyzet ugyanakkor Pennsylvania, Ohio és Connecticut államokban.

Az autóipar három óriása - a Ford, a General Motors és a Chrysler - összesen 54 gyáregységében volt kénytelen leállítani a munkát az áramszünet miatt. A General Motors (GM) ezen kívül szabadnapot rendelt el Detroitban lévő központi irodái 5000 dolgozója számára is. A GM vezetése bízik abban, hogy túlóráztatással sikerül behozni a termeléskiesést, a Chryslernél azonban attól tartanak, hogy nem sikerül pótolni a kiesést, és az az értékesítési mutatókon is tükröződik majd.

Washingtonban bejelentették: George Bush amerikai elnök és Jean Chrétien kanadai miniszterelnök pénteki telefonbeszélgetése során megállapodott abban, hogy közös bizottságot állítanak fel a történtek kivizsgálására. A testület feladata - mint amerikai kormányforrások közölték - nemcsak az okok felkutatása, hanem az is, hogy javaslatot tegyen hasonló katasztrófák megakadályozására. A két ország illetékesei mindeddig túlnyomóan egymásra mutogattak, azt állítva, hogy a csütörtök délután 4 órakor kezdődött áramkimaradást okozó műszaki hiba a "másik térfélen" történt. Az Egyesült Államok északkeleti és Kanada délkeleti részén becslések szerint 50 millió ember maradt áram nélkül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek