Czomba: Az a legfontosabb, hogy minél többen dolgozzanak a Dunaferrnél
A kormány azt kérte a Dunaferr vezetőitől, hogy a tárgyalások lezártáig egyetlen embert se bocsássanak el - mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-nek azt követően, hogy tárgyalt a cégvezetéssel. Czomba Sándor hozzátette: a cégvezetés azt ígérte, hogy megfontolja a kérést.
Dátum: 2013-08-29 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195057
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:23:59.640622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány legfontosabb feladata a Dunaferr-rel kapcsolatban az, hogy a hosszú távon jól működő, prosperáló cégben minél több ember dolgozzon.
A kapcsolattartásra kijelölt államtitkár az Országos szakképzési és felnőttképzési tanévnyitó értekezletén újságírók előtt beszélt arról, hogy informális megbeszélést folytatott a cégvezetéssel és a szakszervezeti vezetőkkel csütörtökön reggel.
Azt mondta, hogy alapos körültekintés, a legfontosabb paraméterek megismerése után tesz a kormány javaslatot a Dunaferr megvásárlására. De, mint mondta, szükség van más alternatívára is, ezért a munkaügyi kirendeltséggel is egyeztet Dunaújvárosban.
Czomba Sándor higgadtságot és türelmet kért az érintettektől, amíg "a cég vezetésével és a szakszervezetekkel közösen sikerül mindenki számára elfogadható megoldást találni".
Az MTI kérdésére Czomba Sándor azt mondta, hogy a következő tárgyalás időpontját még nem tűzték ki, a cég vezérigazgatója ugyanis szabadságát tölti.
A vállalat menedzsmentje augusztus 12-én jelentette be, hogy a társaságnál a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. Ezt követően a kormány azt tette közzé, hogy minden segítséget megad a létszámleépítésben érintett dolgozóknak, a cégre szükség van.
A Nemzetgazdasági Minisztérium múlt héten szerdán küldött hivatalos megkeresését a Dunaferr tulajdonosainak, amelyben tárgyalásokat kezdeményezett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a társaság megvásárlásáról.
Czomba Sándort kedden jelölték ki az ISD Dunaferr Zrt.-vel való folyamatos kapcsolattartásra.