Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emmi: egyes kulturális tárgyú törvények jogtechnikai módosítását javasolja a kormány

A kormány az egyes kulturális tárgyú törvények alapvetően jogtechnikai jellegű, érdemi tartalmi változással nem járó módosításairól szóló törvényjavaslat Országgyűlés elé terjesztéséről döntött - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2013-08-29 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:24:00.372697, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 A tárca kiemelte: a kormány célja a 2014. március 15-én hatályba lépő új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezései és a kulturális ágazati törvények közötti megfelelőség és összhang megteremtése.

Ha az Országgyűlés elfogadja a törvényjavaslatot, amelyet az új Ptk. hatálybalépésével összefüggő törvénymódosításokat tartalmazó törvénycsomag részeként nyújtanak be, akkor az 2014. március 15-én léphet majd hatályba.

A módosító csomag egyebek mellett a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről; a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről; a kulturális örökség védelméről; a mozgóképről; az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól; a világörökségről szóló törvényeket érinti - áll a közleményben.

A nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvényt érintő módosítás meghatározza a letéti szerződés minimális tartalmi elemeit, rögzíti a letevő és a letéteményes jogait és kötelességeit, ezáltal pontosabb jogi környezetet teremt, és elősegíti, hogy a múzeumok által letétként átvett kulturális javak őrzése és kezelése hosszú távon is biztosított legyen. A letéttel kapcsolatos részletszabályokat miniszteri rendelet állapítja majd meg - közölte az Emmi.

Kapcsolódó elemek