Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújult Devecser belvárosa

Több mint nyolcvanmillió forintból, európai uniós támogatással újult meg Devecser belvárosa: elbontották a rossz állapotú buszpályaudvart, a Petőfi teret átalakították - közölte a Veszprém megyei település önkormányzata az MTI-vel.


Dátum: 2013-08-30 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:24:03.085588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 A tájékoztatás szerint a most befejeződött beruházáshoz az önkormányzat 72 millió forint uniós támogatást nyert el, ehhez 16 százalékos önerőt biztosított. Hozzátették, hogy a Petőfi tér rekonstrukciójának elsődleges célja az eredeti köztéri funkciók visszaállítása és megerősítése volt. A bontás és a tér helyreállítása régészeti felügyelet mellett folyt, különös tekintettel a múlt század közepén lebontott templom maradványaira, ma is meglévő alapjainak egy részét láthatóvá tették - írták.

Kitértek arra, hogy a rossz állapotban lévő buszpályaudvart elbontották, a helyén egy park jött létre, megújult a kastély előtti zöldterület, a plébánia előtti szakaszt pedig gránittal burkolták.

A tervek szerint a felújított tér színvonalas helyszíne lehet közösségi rendezvényeknek, szabadtéri vásároknak.

A projekt keretében utcabútorokat helyeztek ki, hangulatos sétányokat hoztak létre. Az átalakításokkal a kastély és a főtér visszanyerte eredeti értékeit - olvasható az önkormányzati közleményben.

Kapcsolódó elemek