Csatornaberuházás indul Hódmezővásárhelyen
Több mint kétmilliárd forintos csatornaberuházás indul uniós támogatással Hódmezővásárhelyen – jelentette be Almási István polgármester pénteken az alföldi városban.
Dátum: 2013-08-30 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:24:07.260534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nettó 2,275 milliárd forint összköltségű fejlesztéshez az önkormányzat 2,14 milliárd forint támogatást nyert – mondta a politikus a beruházásról tartott sajtótájékoztatón. A környezetvédelmi beruházás során átépítik a város szennyvíztisztító-telepét, és megvalósul Hódmezővásárhely legdinamikusabban fejlődő városrésze, Új-Kishomok csatornázása – tudatta a polgármester. A kivitelezési munkák a támogatási szerződés aláírása és a közbeszerzési eljárást követően jövő év elején kezdődhetnek el, és a tervek szerint 2015-ben fejeződhetnek be – közölte Almási István. Új-Kishomok városrészben 12 220 méter gerincvezeték, két körzeti átemelő épül, a beruházás keretében 633 ingatlan csatornázása valósul meg – mondta a polgármester. Hozzátéve: a csatornahálózat építésének költsége 623,5 millió forint.
Mucsi László, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és építéshatósági irodájának vezetője közölte, a Hódmezővásárhelyen 1994-ben épült szennyvíztisztító-telep az elmúlt évek jogszabályváltozásai miatt már nem tudott minden határértéket teljesíteni, ezért vált szükségessé korszerűsítése. A fejlesztés során a szennyvíztisztító-telepet napi 15 ezer köbméter kapacitásúra bővítik ciklikus eleveniszapos technológiával. A meglévő műtárgyak felhasználásával és új műtárgyak építésével biztosítják a tisztított víz nitrát- és foszformentesítését – közölte a szakember.