"A bukott baloldal nem tanult semmit"
A Fidesz nem hagyja, hogy a bukott baloldal bukott politikusainak személyes hatalmi ambíciói a magyar emberek teljesítményét újra veszélybe sodorják – jelentette ki Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2013-08-30 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:24:07.647875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rámutatott, a szocialisták gazdaságpolitikájának következtében megnövekedett a munkanélküliség és az államadósság. Azt is tudjuk, hogy a Bajnai-kormány idején brutálisan zuhant a magyar gazdaság, hiszen 7,5 százalékot csökkent a GDP – jelentette ki a fideszes politikus, kiemelve, „az esztelen költekezéseik és az alkalmatlanságuk miatt” hazánk kilenc évig állt túlzottdeficit-eljárás alatt.
Hoppál Péter elmondta, 2010 óta a magyar családok és az ország gazdasága egyre jobban teljesít. A Fidesz nem hagyja, hogy a bukott baloldal bukott politikusainak személyes hatalmi ambíciói a magyar emberek teljesítményét újra veszélybe sodorják – húzta alá.
A szocialisták mindig készek a gyűlöletkeltésre
Azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták fontos szerepet szánnának a kampány során Ron Werbernek, a szóvivő úgy fogalmazott, „amikor őt bevetették, akkor mindig a félelem, a gyűlölet, a hazugságok, a hergelés és a megosztás politikája lengte körbe Magyarországot”. A baloldal újra ezt az utat választja, pedig egyszer már súlyosan belebukott – fogalmazott, hozzátéve: úgy tűnik, a szocialisták mindig készek Ron Werber vezetésével a gyűlöletkeltésre, a kormányzásra azonban alkalmatlanok.
Hoppál Péter Burány Sándor pénteki sajtótájékoztatójára reagálva elmondta, véleménye szerint egyetlen vezető szocialista politikus szava sem hiteles, mert ők szegényítették el a magyar családokat. Magas adókat vetettek ki, magasak voltak a rezsiköltségek, cserbenhagyták a devizahiteleseket; nekik semmilyen erkölcsi alapjuk nincsen arra, hogy bírálatot fogalmazzanak meg, inkább bocsánatot kellene kérniük a magyar emberektől – hangsúlyozta.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a gyed szabályainak változásáról várhatóan a kihelyezett frakcióülésen születik döntés.