Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael nem fogadja el a palesztin menekültek visszatérését

Izrael soha nem fogadja el a palesztin menekültek visszatérését az ország területére - jelentette ki szombaton Avi Pazner, az izraeli kormány szóvivője, elutasítva azt a hivatalos palesztin kijelentést, amely szerint a közel-keleti rendezést szolgáló "útiterv" garantálja nekik ezt a jogot.


Dátum: 2003-08-16 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:23.874455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az AFP-nek nyilatkozó szóvivő Nabil Saat palesztin külügyminiszter pénteki bejrúti nyilatkozatára reagált. "Ez a kijelentés csak árthat, mert nem igaz. Az útiterv nem mond semmit a visszatérésről, ezért ez a kijelentés árt az alkalmazásának - mondta a szóvivő - Izraelnek semmilyen feltétellel és semmilyen körülmények között nincsen szándékában elfogadni a menekültek visszatérését azokba az izraeli városokba, amelyeket Nabil Saat palesztin városoknak tekint. A palesztinok, ha akarnak, majd visszatérnek jövendő államukba."

Az útiterv 2005-ig egy, Izrael állam melletti palesztin állam létrehozását irányozza elő. Saat Bejrútban úgy nyilatkozott, hogy a menekültek visszatéréshez való joga nemcsak a független palesztin államra, de a zsidó állam részét képező palesztin városokra, köztük Haifára és Nábluszra is vonatkozik. A palesztin külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy ez a jog benne szerepel a 2001-es bejrúti arab csúcs által elfogadott béketervben, amelyen az "útiterv" alapul. Mindeddig minden izraeli kormány, beleértve Ariel Saron kabinetjét, tabunak tekinti a palesztin menekültek hazatérésének kérdését. A hatmillió lakosú Izrael arra hivatkozva tagadja meg e jogot a palesztinoktól, hogy ez "megkérdőjelezné az állam zsidó jellegét". Az 1948-as palesztin menekültek és leszármazottaik száma ma mintegy négymillióra tehető, többségük a palesztin területeken vagy Jordániában él. Saron a jordániai Akabában tartott júliusi amerikai-izraeli-palesztin csúcs után négy nappal a Likud Párt kongresszusa előtt megerősítette: a palesztin menekültek kérdésére nem adható válasz izraeli területen - emlékeztet az AFP.

MTI -fidesz.hu

Kapcsolódó elemek