Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nőttek a külföldi befektetések

Nem menekülnek a külföldi befektetők Magyarországról, csak az elmúlt néhány hónapban 110 milliárd forint értékű hazai fejlesztésről döntöttek világcégek. Az adatsorokból jól látszik, hogy a magyar kormány elsősorban a termelő beruházásokat részesíti előnyben.


Dátum: 2013-09-02 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:24:27.137101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amint az adatokból is látszik, a kormány elsősorban a termelő beruházások megtelepedését támogatja. Ezért főleg olyan területeken várják a külföldi befektetőket, amelyekhez kapcsolódva a magyar vállalkozások – beszállítóként – kijuthatnak a világpiacra. Talán nem meglepő, hogy az elmúlt három évet tekintve is hagyományosan legnagyobb kereskedelmi partnerünk, Németország vezeti a külföldi vállalkozások közvetlen tőkeberuházói (FDI) rangsorát 6251 millió eurónyi, 1875 milliárd forintnyi befektetésével: egyedül kétszer annyi tőkét hozott az országba, mint az Egyesült Államok, Ausztria és Franciaország együttvéve.

A legnépszerűbb befektetési terület az autóipar. Gondoljunk csak az Audi, a Mercedes, az Opel, a Bridgestone, a Continental vagy a Hankook nagyberuházásaira. De jelentős tőke érkezett a hazai elektronikai iparba is, hiszen a Nokia, a Siemens vagy a német Bosch jelentős termelési bázist telepített Magyarországra. Az egészségiparban is nagy mennyiségű tőkét fektettek be hazánkban olyan világcégek, mint a Teva vagy a B. Braun. Ez utóbbi 2020-ig szeretné megnégyszerezni kapacitását.

A teljes cikket a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja.

Kapcsolódó elemek