75 százalékkal nőtt a külkereskedelem Brazíliával
A Parlamentben fogadta hétfőn Brazília külügyi együttműködésért felelős államtitkárát Magyarország külügyi és külgazdasági államtitkára. Szijjártó Péter a többi közt a keleti nyitás politikájáról tájékoztatta Hadil Fontes da Rocha Vianna-t - tudatta az MTI-vel az államtitkár sajtófőnöke.
Dátum: 2013-09-02 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:24:31.676125, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a találkozón beszámolt arról, hogy a magyar kormány kiemelt céljának tekinti a világ gyorsan fejlődő régióival való kapcsolatépítést, így a dél-amerikai kapcsolatrendszerének megerősítésén is dolgozik - tudatta a közleményben Varga Éva. Ennek eredményeképpen az elmúlt három évben 75 százalékkal nőtt a külkereskedelmi forgalom Magyarország és Brazília között, a magyar export a duplájára nőtt. A magyar cégek az élelmiszeripar, a textilipar és a járműipar területén jelentős exporttevékenységbe fogtak - mutat rá a közlemény.
A találkozón a felek megállapodtak abban, hogy közösen dolgoznak kis egy akciótervet a forgalom bővítését akadályozó adminisztrációs és bürokratikus szabályok felülvizsgálatára, valamint, hogy tovább növelik a Magyarországon tanuló brazil hallgatók létszámát.