Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ezek a vállalkozások mentik meg a magyar kézmű- és termékipart

Hatvanöt megváltozott munkaképességű ember képzése fejeződött be a Kézmű Nonprofit Kft. abádszalóki telephelyén hétfőn. Soltész Miklós szerint a magyar kézmű- és termékipart ezek a vállalkozások mentik meg.


Dátum: 2013-09-03 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195181
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:24:45.012824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Soltész Miklós az m1 Ma reggel című műsorában

Soltész Miklós szociális- és családügyért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában elmondta:  Abádszalókon ezzel egy olyan képzést indítottak el, amely fontos és hiánypótló volt a elmúlt évek során. Ötezer állami cégnél dolgozó embernek a teljes kompetencia-felmérése történt meg eddig, és a következő hónapokban is zajlik majd, ezután – miután kiderül, mire számíthatnak munka terén – elindul a képzés.

"Abádszalókon száz munkavállalóból hetven megváltozott munkaképességű, 65-nek már elvégezték a képzését, hiszen a termék, amelyet előállítanak, nem csak Budapesten, az Operaház mellett kapható meg, hanem Olaszországban és más európai országokban is" - fejtette ki az államtitkár.

A magyar kézmű- és termékipart ezek a vállalkozások mentik meg – mondta Soltész Miklós, hozzátéve: Abádszalók a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé tartozik, így előremutató, hogy több mint 100 főt tudnak úgy foglalkoztatni, hogy az egész ország területén több mint 10 ezerrel nőtt az elmúlt 3 év során.

A Start munkaprogrammal kapcsolatban Soltész Miklós kifejtette: mind a Start munkából, mind a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégektől már a szabad munkaerőpiacra is kikerültek emberek. "Ez jelentős előrelépés, hiszen a munkavállalók megbecsülése nagyobb, munkabért kap, nem segélyt, és a következő nemzedékeknek sem mindegy, mit lát a szüleitől" - fogalmazott.

"A cél az volt, hogy ne csak támogatást adjanak a munkavállalók, hanem piacot. A magyar állami szektor egyre több megrendelést ad: magyar terméket és magyar munkahelyet jelent ez a szemlélet, és ha ez átivódik az egész társadalmon, akkor még több munkahelyet lehet teremteni" – hangsúlyozta Soltész Miklós.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4201, 'source_type': 'media', 'source_id': 11240, 'target_type': 'article', 'target_id': 130217, 'relation_type': 'describes'}