Mauks Ilonára, Mikszáth feleségére emlékeznek Mohorán
Mauks Ilonára, Mikszáth Kálmán feleségére emlékeznek szoboravatással és kiállítással hétfőn a Nógrád megyei Mohorán - mondta el a település polgármestere.
Dátum: 2003-08-17 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13725
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:26.807809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Százötven éve, 1853. augusztus 18-án született Mauks Ilona, aki kétszer is házasságra lépett Mikszáth Kálmánnal - tette hozzá Fajcsik József.
Elmondta, a Mauks Ilona-emlékház előtt, az író szobrával szemben állítják fel a bronz mellszobrot, Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását. A szobor elkészítését a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatta - tette hozzá a polgármester.
Közlése szerint a mohorai egykori családi kúriában rendezték be azt az állandó kiállítást, amelyen a Mikszáth- és a Mauks-család használati tárgyai, bútorai mellett fényképeket, iskolai bizonyítványokat, anyakönyvi kivonatokat, személyes okmányokat mutatnak be az érdeklődőknek.
"Mauks Ilona nemcsak hű szerelme és védelmező társa volt Mikszáth Kálmánnak, de az író mindennapjainak krónikása is" - fogalmazott Kovács Anna irodalomtörténész. Hozzátette: Mauks Ilona adta át férje halála után azt a kísérőjegyzetekkel ellátott tárgyi hagyatékot, amely a Mohorához közeli horpácsi Mikszáth-emlékmúzeumban látható, ezzel is hozzájárulva a Mikszáth-kultuszhoz.
MTI - fidesz.hu