Kincsem és a huszárlépés
Dátum: 2013-09-06 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:25:13.111802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szarvas Szilveszter: Az 1853-ban Kisbéren megalapított harmadik császári és királyi katonai ménes gyorsan beírta nevét a történelembe, és innét indulva olyan telivérek hódították meg a világot, mint Kisbér, Kincsem és Imperiál. A világ telivértenyésztői és -futtatói ezen vérvonal köré kívánták felépíteni lóállományukat és birodalmukat.
Magyarország történelme aztán olyan fejezetet nyitott, amelyben a hazaáruló országlóknak éppen az jelentette a kihívást, hogy minél gyorsabban és minél fájdalmasabban verjék szét a sikertörténeteket. Kádár Jánosnál pedig aligha akadt alkalmasabb ember a kisbéri hagyományok kiirtására, a ménes felszámolására. A kommunista politikus és hű csatlósai 1961-ben dúlták szét a kisbéri ménest. Kádár János ugyan imádott sakkozni, amiben fölöttébb nagy jelentőségű a huszár, vagyis a ló szerepe, de még ez sem számított. Letarolta a magyar lovasélet fő bástyáját, így Kisbér minden kapcsolatát elvesztette a lótenyésztéssel.