Hoppál: Európában páratlan a rezsicsökkentés
Már a 2010-es rezsiár-befagyasztás is „történelmi siker” volt, ám az, hogy még csökkentés is történt, páratlan Európában; „bár néhány ország már próbálja követni a magyar modellt” – mondta Hoppál Péter az M1 Ma reggel című pénteki műsorában.
Dátum: 2013-09-06 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:25:15.015771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képlet alapján a korábbi tízszázalékos csökkentés után 11,1 százalékkal kell mérsékelni a rezsitételeket ahhoz, hogy összességében 20 százaléknyi árkülönbözet maradjon a háztartások zsebében tavaly decemberhez képest – magyarázta a Fidesz szóvivője. „Az ütemezésről nem volt vita, a frakcióban megszólaló képviselők egyaránt azt támogatták, hogy a gáz és a távhő árának mérséklését már a fűtési szezon első hónapjában érezni lehessen” – tette hozzá.
Hoppál Péter úgy vélte, az a legfontosabb eredmény, hogy a magyar gazdaság képes volt a rezsicsökkentés második hullámát is kitermelni, és „végre van egy olyan kormány Magyarországon, amely szakított azzal a gyakorlattal, hogy minden évet rezsiáremeléssel kezdjen” – fogalmazott. A szóvivő szerint már a 2010-es árbefagyasztás is „történelmi siker” volt, ám az, hogy még csökkentés is történt, páratlan Európában; „bár néhány ország már próbálja követni a magyar modellt”. „Magyarország egyértelműen jobban teljesít a 2010 előtti időszakhoz és a környező országokhoz képest is, ahol nem merült fel rezsiköltség-mérséklés” – mutatott rá.
A devizahitelek ügyére rátérve Hoppál Péter leszögezte: „a hibás konstrukciót a bankoknak kell megoldania, ők engedték rá azokat a családokra”. Hozzáfűzte: frakciódöntés született arról, hogy a kormány adjon egy kis haladékot a pénzintézeteknek, így november 1-ig kell kidolgozniuk valamilyen együttműködést az egyéni szerződések módosítása ügyében. „A bankokon a világ szeme, ha nem tudják elvégezni a munkát, akkor lépni fog a kormány” – nyomatékosította a szóvivő.