A víz lesz a témája hazánknak a milánói világkiállításon
Magyarország részt vesz a 2015-ös milánói világkiállításon, erről a kormány szerdai ülésén döntött - közölte a kormányszóvivő pénteken Budapesten. Hazánk a víz témáját kívánja hangsúlyosan megjelentetni az expón.
Dátum: 2013-09-06 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195270
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:25:17.672233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közölte, hangsúlyosak lesznek továbbá olyan versenyképes mezőgazdasági termékek, amelyekről a világ kevesebbet tud. Mindazt meg kell mutatnunk, ami az országban vonzó, amire büszkék vagyunk - hangsúlyozta Szőcs Géza, és hozzátette: olyan árucikkeket, termékeket, szolgáltatásokat kívánunk bemutatni, amelyek különleges értéket képviselnek.
Közölte, rövidesen megkezdődhet a magyar pavilon felépítését célzó közbeszerzési, tervpályázati eljárás. A nyertes pályázat kiválasztása után következhet a kivitelezési tervek megpályáztatása. Olaszország 2015-ben május 1. és október 31. között Táplálni a világot, energiát adni az életnek jelszóval rendezi meg a világkiállítást. A hat hónapon át tartó eseményre eddig 128 ország és több nemzetközi szervezet jelezte részvételét. A kiállítás fél éve alatt 20 millió látogatót várnak Milánóba.