Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mikola István: nemzetmentő a népegészségügyi program

Ha az orvos, a nővér nem dobja el a cigarettát, megbukik a népegészségügyi program, s kidobtunk az ablakon 18 milliárd forintot - mondta pénteken Mikola István egy salgótarjáni egészségügyi szakmai fórumon.


Dátum: 2002-03-23 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:07.377204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségügyi miniszter úgy vélte, hogy a program végrehajtásának sikere jelenleg két dolgon áll vagy bukik: az egészségügyi dolgozók példaadásán és az egészségért viselt személyes felelősség tudatosításán.

Mint rámutatott, az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program végrehajtása jól halad, "érdekes mozgalmak" kezdenek kialakulni körülötte. A miniszter szerint ugyanis a közgondolkodásban megjelent az "egészségesen élni jó" gondolata. Példának hozta fel az egészséges magyar konyha receptjeinek összegyűjtésére kiírt pályázatot, melyre már eddig több mint háromezer receptet küldtek be.

Közölte: egy hete Varsóban az európai egészségügyi miniszterek a dohányzásnak hadat üzenő megállapodást írtak alá. A miniszter hozzátette: a dokumentum szerint az utóbbi ötven évben százmillió emberhalál írható a füstölési szokás rovására Európában.

Megjegyezte: Magyarországon minden ötödik-hatodik ember ugyancsak a dohányzás áldozata.

- Emellett nem lehet szó nélkül elmenni, nem lehet ezekkel a kérdésekkel nem szembenézni - hangoztatta.

- Az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program a státustörvény mellett az utóbbi száz év legnagyobb nemzetmentő programja - jelentette ki a miniszter, s egyúttal az egészségügyi dolgozók segítségét kérte a megvalósításhoz.

Kapcsolódó elemek