Orbán: Menjünk tovább a saját utunkon
Véget vetettünk annak az állandó nyomásnak, amellyel a nemzetközi pénzügyi szervezetek a megszorítás politikáját akarták ránk erőltetni – hangsúlyozta Orbán Viktor a Parlamentben. A kormányfő hétfői napirend előtti felszólalásában kitért többek között a rezsicsökkentésre és a devizahitelek ügyére is. A rezsicsökkentés és a devizahitelesek támogatása nemzeti ügy - hangsúlyozta.
Dátum: 2013-09-09 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:25:40.890236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozta, ezáltal véget vetettek annak az állandó nyomásnak, amellyel a nemzetközi pénzügyi szervezetek a megszorítás politikáját akarták ránk erőltetni. Nem engedtünk a nyomásnak, megvédtük a nyugdíjasok pénzét, a családok adókedvezményeit, fenntartottuk a bankok és a monopolhelyzetben lévő multik adóit – sorolta.
A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy tovább csökkent a munkanélküliség, és tovább nőtt a foglalkoztatottak száma. Emellett nőtt az aktív munkakeresők száma, akik nem segélyből, hanem munkából akarnak megélni. Az emberek munkájának megbecsülése terén is tettünk lépéseket – emlékeztetett, hozzáfűzve, ahhoz, hogy a munkavállalók fizetése többet érjen, le kellett szorítani az inflációt. Ennek következtében sikerült is elérnünk, hogy a keresetek értéke nőjön az első félévben; és Magyarországon az árak jelenleg lassabban emelkednek, mint más országokban – mutatott rá.
Beléptünk a fizetések megalapozott és ésszerű emelések időszakába – utalt Orbán Viktor az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok béremelésére. Kiemelte, hitelből nem szabad béreket emelni, mert végül belerokkan az ország, a béremelések mögött növekedés és növekvő nemzetgazdasági teljesítmény kell, hogy álljon.
"A saját lábunkon állunk"
Szólt arról is, hogy a gazdaságban megtörtént a növekedési fordulat, a londoni elemzők úgy látják, a gazdaság biztos növekedési pályára állt. Ennek kapcsán megjegyezte, 2014-re két százalékos növekedéssel számol a kormány. Ma már nem mások pénzén tengődünk, nem másoktól függünk, hanem a saját lábunkon állunk – jelentette ki.
Az eddig elért eredményeink alapján azt mondhatom, hogy mi, magyarok derekasan megküzdöttünk a múlt legnagyobb hibáival, és nyerésre is állunk. Magyarország talpra állt, jobban teljesít, mint korábban, és jobban, mint számos európai ország – fogalmazott a kormányfő, aláhúzva: ehhez az eredményhez minden magyar ember munkájára, tudására erőfeszítésére szükség volt. Ezért köszönet illett mindenkit, aki tenni akart, és tett is érte – jegyezte meg. Felhívta a figyelmet arra, a legtöbb európai országban megállíthatatlanul nő az államadósság, magas a költségvetési hiány, magas a munkanélküliség, ugyanakkor csökkennek a bérek és a nyugdíjak, valamint sok helyen növekszik a rezsi.
Orbán Viktor aláhúzta, a javulás ellenére sem lehetünk elégedettek, nincs okunk az elbizakodottságra. A kormányfő szerint tisztában kell azzal is lenni, hogy nem mindenki érzékeli még úgy, a korábbi évekhez képest ma már erősebb Magyarország. Továbbra is komoly erőfeszítések várnak ránk, további nehéz küzdelmeket kell megvívnunk annak érdekében, hogy minden magyar ember és család életében érzékelhető javulás következzen be – fűzte hozzá. Amit eddig elértünk, az reménykeltő és biztató, engem arra sarkall, hogy menjünk tovább a saját utunkon. Azt tanácsolom, a jövőben se hallgassunk azokra, akik le akarnak beszélni bennünket a saját utunkról és megoldásainkról. Álljunk ki a magunk érdekeiért, vállaljuk a vitákat és a konfliktusokat, ne ijedjünk meg a bírálatoktól, ragaszkodjunk a saját gondolkodásunkhoz, logikánkhoz, terveinkhez – hangsúlyozta.
Magyarország elég erős ma már ahhoz, hogy kiálljon magáért
Az ősz folyamán a legfőbb célunk, hogy tovább növeljük az ország függetlenségét, a családok biztonságát – húzta alá a miniszterelnök. A magyar családok akkor lesznek biztonságban, ha a nagy nemzetközi vállalatok nem tudnak több pénzt kihúzni a zsebükből, mint ami megilleti őket, ha a bankok nem vehetik rá őket olyan hitelszerződésekre, melynek kockázatát csak ők viselik – sorolta. Orbán Viktor emlékeztetett, a Fidesz és a KDNP frakciói az utóbbi időben több olyan intézkedést is hoztak, melyek a kiskeresetű családok adókedvezményeire, a devizahitelekre és a rezsicsökkentésekre vonatkoznak.
Orbán Viktor aláhúzta, a rezsicsökkentés hazánk függetlenségéről szól. Emlékeztetett, korábban kiszolgáltatottak voltunk a pénzvilágnak, az uniós bürokratáknak és politikusoknak, a mohó multinacionális vállalatoknak, akik olyan magasra emelték az árakat, hogy végül a magyar családok fizették a legtöbbet a gázért és villanyáramért egész Európában. Ennek a kiszolgáltatott helyzetnek vetünk most véget, a rezsicsökkentés annak a szimbóluma, hogy Magyarország képes önálló és független – a magyar emberek érdekeit szem előtt tartó – gazdaságpolitikát folytatni – tette hozzá. Ez harcokkal jár, vannak, akik a függőségünkben érdekeltek, azonban Magyarország elég erős ma már ahhoz, hogy kiálljon magáért – jegyezte meg. A kormányfő köszönetet mondott azon választópolgároknak, akik kiálltak a rezsicsökkentés mellett. A kormányfő bejelentette, a Fidesz és a KDNP döntésének megfelelően az ősz folyamán további 11,1 százalékkal csökken a gáz, a villany és a távhő ára.
Magyarország független, szuverén ország, a gyarmatosítás kora lejárt
Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarország csak akkor lehet a maga ura, ha sikerült pontot tennünk a lakáscélú, jelzálog-alapú devizahitelek ügyének a végére is. Felhívta a figyelmet arra, a kormány már eddig is sokat tett e terhes örökség ügyében, példaként a végtörlesztést és az árfolyamgátat említette. De ez még kevés – jegyezte meg. A kormányfő úgy látja, a bankok, amikor megkötötték a devizahitel-szerződéseket, akkor visszaéltek a helyzetükkel, visszaéltek az emberek jóhiszeműségével és naivitásával. Emlékeztetett, a bankok tudták mi lesz, ha elszabadulnak az árfolyamok; ez onnan tudható, hogy az összes árfolyamkockázatot jó előre áthárították az ügyfelekre. Felhívta a figyelmet arra ugyanakkor, hogy senkit sem kényszerítettek ilyen szerződés aláírására. Valójában a bankok egy olyan üzletet kötöttek, amely csak nekik jelentett óriási profitot – jegyezte meg. Az üzleti életben elfogadhatatlan, ha két fél úgy köt üzletet egymással, hogy csak az egyik visel kockázatot – szögezte le.
Az én álláspontom szerint a bankoknak erkölcsi kötelessége módosítani a szerződéseket az ügyfelek javára. A bankokat arra szólítjuk fel, hogy javítsák ki a saját hibáikat, és a szerződéseket úgy alakítsák át, hogy az árfolyam-módosításból származó veszteség nagyrészét ők viseljék – szögezte le a miniszterelnök. Ha azonban ezt önként november 1-ig nem teszik meg, akkor a kormány lépni fog – fűzte hozzá. Orbán Viktor hangsúlyozta, az igazságos és méltányos megoldás azt is jelenti, hogy a bajba került lakásdeviza-hitelesek nem járhatnak jobban, mint azok, akik nem vettek fel hitelt, illetve a forinthitelesek.