Koszovóban ismét szerb gyerekekre lőttek
Ismeretlen tettesek sorozatlövéseket adtak le vasárnap szerb gyermekekre a nyugat-koszovói Gorazdevac falunál. A Bistrica folyóban fürdőző öt gyermek közül ezúttal senkinek nem esett bántódása, eltérően a szerdai esettől, amikor ugyanezen a helyszínen, ugyanilyen körülmények között ugyanígy végrehajtott támadás következtében két szerb tizenéves vesztette életét, négy pedig megsebesült.
Dátum: 2003-08-18 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:42:29.856285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Helyi lakosok elmondták, hogy ezúttal is a szomszédos Zahac nevű albán falu irányából érkeztek a lövések. A koszovói ENSZ-rendőrség és a NATO-vezetésű békefenntartó erők (KFOR) vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy helytállóak-e azok a lakossági bejelentések, miszerint két, AK-47-es típusú géppisztollyal felszerelkezett férfi lövöldözik a szerbek lakta Gorazdevacra.
A szerdai támadás két áldozatát, a 11 éves Pantelija Dakicot és a 19 éves Ivan Jojovicot pénteken temették el a Pristinától mintegy 80 kilométerre nyugatra fekvő Gorazdevacban. A négy sebesült gyermek közül egy állapota még mindig súlyos.
A Nyugat elítélte a támadást, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig a szerb kormány kérésére hétfőn rendkívüli ülésen tekinti át az 1999 óta ENSZ-igazgatás alatt álló Koszovó helyzetét.
Zoran Zivkovic szerb miniszterelnök elítélte a vasárnapi incidenst, amelyet nyilvánvaló provokációnak nevezett úgy Belgráddal, mint a nemzetközi közösséggel szemben. Reményét fejezte ki, hogy a BT döntést hoz az 1244-es számú határozat azonnali és teljes körű végrehajtásáról.
- Ez azt jelenti, hogy le kell fegyverezni mindenkit, aki illegálisan tart birtokában fegyvert - hangsúlyozta Zivkovic, aki szerint mintegy 700 ezer illegális lőfegyver van Koszovóban.
Nebojsa Covic, a Koszovó ügyében illetékes szerb miniszterelnök-helyettes vasárnap utazott New Yorkba, ahol a BT ülésén olyan javaslatok sorozatát terjeszti elő, amelyek véleménye szerint alkalmasak a helyzet normalizálására.
Az etnikai feszültség négy év elteltével sem csillapodik a többségében albánok lakta Koszovóban. Vasárnap Gracanicában mintegy harminc szerb rátámadt öt albánra, és a KFOR katonáinak kellett szétválasztani őket. Később "felháborodott" albánok megpróbáltak bosszút állni a szerbeken, de ők elmenekültek. Az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában pedig a harmadik egymást követő napon szinte ugyanabban az órában robbantottak az albánok lakta városrészben, de senki nem sebesült meg és anyagi kár sem keletkezett - jelentette az AP.
MTI - fidesz.hu