Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Együttműködés a magán-kereskedőházakkal

Egyelőre felesleges találgatásnak tartja a külgazdasági kapcsolatok ösztönzését támogató rendszer esetleges további módosítását a Miniszterelnök­ség külügyi és külgazdasági államtitkára; Szijjártó Péter a Napi Gazdaság keddi számában megjelent interjúban azt is elmondta: a legaktuálisabb feladat a három, már működő magán-kereskedőházzal való együttműködés módjáról történő megállapodás.


Dátum: 2013-09-10 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=195360
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:25:49.826977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tAz államtitkár elmondta, hogy a jelenlegi három kereskedőház - Bakuban, Asztanában és Moszkvában -\xa0 magántulajdonban van, így ezek forgalmáról, a velük kapcsolatban álló cégekről a tulajdonosok tudnak tájékoztatást adni, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH Zrt.) pedig elindította azon kft.-k bejegyzését, amelyek ezeket a kereskedőházakat az állam részéről is képviselik.', 'Hozzátette, hogy nem tartaná ésszerűnek, hogy ahol már magán-kereskedőházak vannak, az állam egy teljesen külön rendszert tartson fenn, ezért együttműködésben gondolkodik. "Ha azzal gyarapítjuk az állami vagyont, hogy tulajdonrészt szerzünk ezekben a társaságokban, akkor ezzel eredményesen tudjuk a magyar exportot is segíteni" - fogalmazott.

\xa0\xa0\xa0

Az államtitkár a tárgyalási pozíció biztosítása érdekében nem közölte, hogy az ügyletre mekkora összeget szánna az állam, de arra a kérdésre, hogy milliárdos nagyságrendű tételről van-e szó, azt felelte, nem hinné.\xa0Elmondta: saját célkitűzése az, hogy 2013 végére megnyissák a pekingi, az abu-dzabi, és a rijádi házat is, jövőre pedig szeretnék a magyar külgazdasági terjeszkedést Afrikában is kereskedőházakkal támogatni.']

Kapcsolódó elemek